Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

feküdt mintegy félóráig, mialatt folyton ápolták, dörzsölték, de egyre hidegebb lett s 5 percnyi csendes vívódás után örökre elaludt. Azt lehet mondani, hogy igazán csak elaludt minden látszólagos szenvedés nélkül, egy arcizma sem változott el. Váratlan elhunytáról „a békésgyulai esperesi kerület papsága" - a „békésvármegyei régészeti és művelődéstörténelmi társulat" - és a terjedelmes rokonság adtak ki gyászlapokat. A hűlt tetemek még aznap este beszenteltettek és koporsóba helyeztettek, éjfélkor pedig a koporsó lezáratott és díszes ravatalra helyeztetett a Sal József temetkezési intézete által díszítettparochiális teremben, hol egész éjjel virrasztottak örök álma felett. - Pénteken délutáni vonattal érkezett gróf Wenckheim Frigyesné, és remek koszorút helyezett egykori nevelő gyámjának koporsójára, s az előtte levő imazsámolyon hosszabb ideig zokogva imádkozott. Megjelent gróf Wenckheim Géza és neje, és gróf Almásy Dénes és neje is, ravatalára helyezett koszorúkkal utolsó búcsút mondani annak, ki egész életében az ő körük oly gyakori vidító látogatója volt. Pénteken egész nap a hívek búcsújárásként tódultak ravatalához kifejezni a fájdalom érzetét az iránt, ki népének valódi gyámja, atyja volt. A koporsót és a terem falait díszesebbnél díszesebb koszorúk boríták. A temetés szombat délelőtt 10 órára levén kitűzve, jóval azelőtt a templomtér már szorongásig megtelt a város minden rendű és rangú közönségével, felekezeti különbség nélkül. - A temetési szertartást Schiffner Ede nagyváradi kanonok, az elhunytnak kortársa fényes segédlettel infulában végezte a dalárda közreműködése mellett, melynek szívindító dallamai mélyen bevésődtek a jelenvolt nagyszámú gyászoló közönség szívébe. - Az impozáns temetési gyászmenet csak lassan volt képes megindulni, és csak lassan is haladott a széles aradi úton több mint egy kilométer hosszban; eleje a temetőnél, vége még a város végén volt, a gyászkocsit két külön gyászkocsi követte a koszorúk halmazával, melyet az elhunyt tisztelői ravatalára helyeztek; a téres temető nagy részben megtelt, úgy, hogy a lelkészek és koporsó csak lassan jöhettek a sír helyére, a Wenckheim grófi családtól az elhunytnak még életében átadott kriptához. - A szokásos vallásos beszentelés és az úr-ima befejezése után a dalárda zendítette rá búcsúzó dallamát, melynek végeztével Dobay János, a gyulai róm. kath. hitközség tanácsa nevében a következő szavakkal vett búcsút a felejthetetlen lelkész és az egyháztanács elnöke hűlt poraitól: „Dicsőült halott! Hőn szeretett, már csak volt lelki atyánk! Koporsódnál állok végutadon, mely az enyészet hónába vezet; itteni tevékenységed és áldásos működésed bölcsőjénél is álltam egykor, húsz év előtt, testben-lélekben, akaratban ifjabb és akkor nem hittem volna, hogy koporsód felett én legyek búcsúztatód. De nemcsak én állok itt, hanem velem együtt haladó városod egész községe, vallás, rang, társadalmi állás és nemzetiségi különbség nélkül, hirdető tanúi annak, hogy jó szíved, lelkületed nemessége és áldásos tevékenységed által le tudtál bilincselni mindenkit; hogy magasztos eszméid, terveidnél közreműködőd, és akaratod vérgehajtásánál segítőd legyen. Nem mi vagyunk hivatva húsz éves működésed felett pártatlan ítéletet mondani, jönnek utánunk, kik ezt hivatottabban fogják tenni. Köztünk volt elődeid