Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
Megyei gazdasági egyletekről szólva, nem hallgathatom el, hogy az ily egyleteknek az lenne tulajdonképpeni hivatása és célja, hogy az illető megye vagy vidék sajátlagos - speciális - gazdasági viszonyait különösen tanulmányozzák, műveljék, az eredményről a kormányt időnkint kimerítő véleményes jelentésekben tudósítsák, s tegyenek további kísérleteket arra nézve, hogy a gazdálkodásnak, sőt a kézmű-, házi- és gyári iparnak is melyik ága lenne a megyében újonnan meghonosítható és legtöbb haszonnal űzhető, s mindezeket a kormány erkölcsi és anyagi támogatásban, segélyezésben részesítse, s a legalkalmasabb módon hozza évenkint a hazai nagyközönség tudomására. Továbbá - hasson oda szakminiszter úr, hogy a gazdasági egyletek állítsanak fel saját területükön terménycsarnokokat, mint ez már tényleg több helyt csakugyan fennáll, s igen célszerű és hasznos intézménynek bizonyult. A kísérleti ügyekre vonatkozólag - különösen a magnemesítések eszközlésére bátorkodom felhívni a miniszter úr figyelmét. Továbbá - célszerűnek tartanám, ha a megyei gazdasági egyletek időnkint kiállításokat rendeznének a saját vidékükön legnagyobb sikerrel termelt és újonnan meghonosított mindennemű terményekből, s aztán az ezek közt legkitűnőbbnek ítélt terményekből tervszerűleg, nagyobb időközönként egy-egy országos kiállítást rendeztetnék s ennek eredménye a gazdasági egyleteknek, a kormány által készítendő és ingyen megküldendő időszaki kiadmányokban részletesen ismertetnék és ajánltatnék, hogy ezekből a gazdaközönség biztos tudomást és tájékoztatást szerezhessen magának, hogy hol és mit lehet legnagyobb sikerrel és haszonnal termelni, s honnan szerezheti be és rendelheti meg - mint megbízható és jutányos vételforrásból - szükségleteit. Az időszaki kiadmányokról szólva, fölötte kívánatosnak tartanám, hogy alkalmilag intézkedjék a miniszter úr, miszerint a közgazdasági hetilap s egyéb időszaki kiadmányokban, melyek minden gazdasági egyletnek, földmívelő és népköröknek ingyen megküldendők lennének, nyerjen tájékozást és biztos útbaigazítást a nép és középosztály arról is, hogy - esetleg kölcsönre szorulva - kellő biztosíték mellett, mely szolid pénzintézeteknél lehet a legkedvezőbb feltételek mellett, a legolcsóbb kamatú kölcsönt nyerni? mert ezen intézkedés is egy hatásos óv- és segélyeszköz lenne az uzsora által okozott közelszegényedés ellen. A megyei és városi gazdasági egyletek mellett figyelemreméltó hivatással bírnak az úgynevezett földész- vagy népkörök is, és kívánatos volna, ha ezeknek társadalmi úton való szaporítására a kormány szintén kiterjesztené figyelmét, úgy azonban, hogy az ily földész-, vagy népkörök ne legyenek a meddő politizálás fészkei, hanem legyenek valóban gazdasági és népkörök (mint Egerben a „földművelők téli olvasóköre", vagy Bács-Bodrog megye Cservenka községében a „mezőgazdasági olvasóegylet" s több hasonlók), ahol a nép, különösen a téli hónapokon át, szabad idejét gazdasági és egyéb hasznos ismeretek gyarapítására s barátságos és tanulságos eszmecserék folytatására fordíthassa. A gazdászatnak egyik igen hasznos és jövedelmező ága, melynek egyik szerény napszámosa vagyok, a méhtenyésztés. Ennek hazaszerte leendő általános elterjesztése érdekében a jelen költségvetésben a vándor méhész-tanítók javadalmazásán kívül - előirányzott 3000 frtot nem tartom elegendőnek, mert én óhajtanám az