Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

21/B 1881. június 29., Gyula Korabeli újságbeszámoló képviselővé választásáról A képviselőválasztás A képviselőválasztás folyó hó 29-én a választópolgárok és az egész város rendkívül nagy érdeklődése mellett folyt le. Az utóbbi napokban mindkét párt lázas tevékenységet fejtett ki, de a viszonyokat ismerők előtt a mozgalom egész ideje alatt egy percig sem volt kétség a végeredmény iránt. - Szerdán reggel 7 óra után kezdődött a pártok fölvonulása. Nyolc órakor Nagy Károly választási elnök kije­lenté, hogy Göndöcs Benedek és Jantsovits Emil urak lettek jelöltekül ajánlva, s ezekre fog a szavazás történni. Az előbbi részről Szigethy Lajos és Moldovány István, az utóbbi részéről Végh József és Seres József ajánltattak bizalmi fériakul. Kilenc órakor - sorshúzás által határozva - a Jantsovits-párt megkezdte a szavazást. A városháza előtt két oldalt voltak a pártok fölállítva, mindkét részen, a választókon kívül ezernyi néptömeg hullámzott, de a rend egész választás alatt egy percre sem bomlott meg, s ezen példányszerű rend és tapintatos magatartás valóban díszére és becsületére válik nemcsak a pártok vezetőinek, de higgadt, becsületes jó népünk politikai érett gondolkozásának is. A szavazás szakadatlanul folyt délután három óráig, amidőn minden tized és a sorrendben elmaradtak is beadták szavazataikat, ekkor a választási elnök kijelenté, hogy miután szavazók többé nem jelentkeznek, egy óra múlva a szavazás be fog rekesztetni. Délután négy órakor Nagy Károly választási elnök kihirdeté a szavazás eredményét, mely szerint a beadott 947 jogérvényes szavazat közül Göndöcs Benedek kapott 624 szavazatot, s Jantsovits Emil kapott 323 szavazatot, és így Göndöcs benedek 301 szótöbbséggel Gyula városa országgyűlési képviselőjévé választatott. Leírhatatlan az a lelkesült öröm, mely egetrázó szakadatlan éljenekben tört ki a győztes párt ezer meg ezernyi tömegében, midőn a megválasztott képviselőt a képviselői megbízólevél átvételére meghívni indult. A Jantsovits-párt nem várva be a választás ereményének ünnepé­lyes kihirdetését, zászlóik alatt sorakozva, rendben és csendben elvonult. Míg a választási bizottság a választási okmányokat kiállítá, a győztes párt utcáról utcára járt, percenkint nőve, miként a hógomoly; a jelenvoltak számát bátran tehetjük 5-6 ezer főre. Végre megjött a küldöttség a megválasztott képviselőért, s midőn Göndöcs Benedek apát úr választói körében megjelent, valóságos frenetikus lelkesült­ség tört ki az óriási tömegben, s egy pillanat alatt a választók vállaikra emelték az új képviselőt, és szakadatlanul éljenezve vitték a városháza elé. - A városháza ablakait a legelőkelőbb úrnők foglalták el, kik kendőiket lobogtatva üdvözölték a közbecsülést és szeretetet oly nagy mérvben kiérdemelt új követet, s egyik ablakból virágzápor, a másikból egy pompás virágcsokor hullt alá. - Nagy Károly választási elnök üdvözölte Göndöcs Benedek apát urat, s rövid, de velős és szép beszéd kíséretében átadta neki a képviselői megbízólevelet. Az apát úr egész lelkéből meghatva köszönte meg a választók bizalmát, - elmondá, hogy ez legdicsőbb napja

Next

/
Thumbnails
Contents