Szatmári Imre - Gerelyes Ibolya: Tanulmányok a gyulai vár és uradalma történetéhez – Gyulai füzetek 8. (Gyula, 1996)

Középkori falusi templomok régészeti kutatása Gyula határában - II. Fövenyes

Szatmári Imre: Középkori falusi templomok... tudományos értékű munkában találkozunk pl. a "Fövenyes-Kerekegyháza", vagy a "fövenyes-kerekegyházi rotunda" elnevezéssel. 157 E pontatlan megjelölés először Scherer F. Gyula-monográfiájában bukkant föl. Scherer ugyanis talán Karácsonyi megyetörténetének vonatkozó részét rosszul értelmezve - esetleg Implom egyik megjegyzése alapján - úgy vélte, hogy Fövenyest a korai időkben, kerek alaprajzú templomáról, Kerekegyházának nevezték. 158 Az okleveles adatok viszont világosan amellett szólnak, hogy Fövenyes és Kerekegyháza majd az egész középkor folyamán két különálló falut jelentett, s Kerekegyháza - melynek korábbi elnevezése egyébként Vadad volt - területe csak a XVI. században mint puszta tartozott Fövenyeshez, akkor sem sok ideig. 159 A "Fövényesegyháza" névalak 160 használata is alaptalan, mivel ebben a formában egyetlen írásos forrásban sem szerepel. Előfordul a falu neve pl. Fevenyes (1336), Foevenyes (1421), Foewenyes (1446), Fewenyes (1516), Feouenyes (1553) stb. alakban, de "Fövényesegyháza" összetételben sohasem. 161 Ez nem is véletlen, hiszen az -egyház(a) utótag alkalmazása nagyrészt csak a már pusztává lett, elnéptelenült, egykor templommal rendelkező helységek későbbi említéseire jellemző. 162 Fövenyes esetében azonban nincs okunk egyetlen ilyen időszakot sem feltételezni. Ennek ellene mondanak mind az okleveles említések, mind pedig az előkerült régészeti leletek, melyek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a falu élete töretlen volt egészen a török korig. így az említett névadási szokás alkalmazására itt a körülmények sem adhattak indokot. Másrészről azt is meg kell jegyeznünk, hogy Vadad, Kerekegyháza és Fövenyes térbeli ill. kronológiai viszonya nem minden okleveles adat esetében olyan egyértelmű és problémamentes, mint ahogy az esetleg a felvázolt történeti összefoglalóból kitűnik. Az 1394. évi határjáráskor ugyanis egymás mellett fekvő két Vadad falut említettek a Csaba felőli területen. 163 1398-ban még mindig Vadadot írtak a Fövenyes és Kígyós falu közötti részen, 164 de mindössze öt év múlva, 1403-ban Vadad neve helyett már Kerekegyháza elnevezéssel találkozunk. 165 Vadad és Kerekegyháza helyének azonosságát Karácsonyi János bizonyította egy 1525. évi oklevélben felsorolt határpontok alapján, s ennek helyességét legutóbb Jankovich B. Dénes is megerősítette. 166 1525-ben Kerekegyháza már puszta volt, s mint ilyen Fövenyes falu határához tartozott, 1557-ben pedig királyi adományként Gyulához csatolták. 167 A fentiek figyelembevételével nehéz meghatározni: 1./ Vadad hirtelen és végleges névváltozásának okát Kerekegyháza elnevezésre (1398 után Vadad neve nem bukkan fel); 2./ Vadad elnéptelenedésének időpontját és kiváltó okát (igaz, a pusztásodás tart még a XIV. században is, sőt később sem elképzelhetetlen); 168 3./ Vadad (Kerekegyháza) pontos térbeli elhelyezkedését és lakosságának viszonyát Fövenyeshez képest a két falu párhuzamos létezése idején ill. Vadad megszűnését követően. A megmaradó problémák ellenére talán mégis megkockáztatható az a feltételezés, hogy Fövenyes mellett, a vele évszázadokon át szomszédos Vadadon szintén számolhatunk - talán átépítés nélküli - kör alaprajzú templommal. Elképzelhető ugyanis, hogy míg Fövenyes esetében a falu folyamatos lakottsága miatt nem következett be 157 Pl. G. Molnár 1972, 33., 56., 86.; Levárdy 1982, 54. ill. Gero László: Magyar műemléki ABC. Budapest 1984, 109. 158 Karácsonyi 1896, II. 113., 177.; Scherer 1938, 34. 159 Karácsonyi uo. 112-113., 176-177. 160 D ercs é n yi Dezső: A román kor művészete. In.: A magyarországi művészet története. (Szerk. Fülep Lajos ­Dercsényi Dezső - Zádor Anna) Budapest 1970, 80. 161 MV I. 351.; GyO 12., 15., 66., 217. 162 Györffy 1987,497-498.; Kristó 1967, 29-30.; Uö 1981, 34-35.; Uö 1983, 450455. 163 BOI1. 54-55.; Haan 1870, 179.; Uö 1889,405., 407.; Karácsonyi 1896, II. 113. 164 BO II. 52.; Haan 1889, 405.; Karácsonyi uo. 177. 165 GyO 6.; Kristó 1981,54. 166 Karácsonyi 1896, II. 111.; Jankovich 1991, 173-174., 190-191. 167 Karácsonyi uo. 122., 177., Haan 1889, 473. 168 Szabói. 1971, 140-142., 151.; Kristó 1983,452-455. 40

Next

/
Thumbnails
Contents