Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)
III. fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején
Jánost (1637) és Szabadszállási Jánost (1686). Az utóbbit Bakóczi szerint Nyírgyulajba ordinálták s el kell ismernünk, hogy a „Gyulaiorum" szó így is értelmezhető. Meggondolkoztat bennünket, hogy az említett jegyzőkönyvet sorrendben földolgozó idősb Révész Imre, Tóth Sámuel, Rácz Károly egyáltalán nem, Borovszky Samu csak Szőnyit ítéli békés-gyulainak a szóban forgó személyek közül. Igaz, pontosságuk vitatható és találtunk a fent említetten túl is neveket, melyekről kiderült, hogy Szőlősgyulához kötődnek, egészen biztosak mégsem lehetünk. 17 A bizonytalan adatok nyomán jogosan merülhet föl a kérdés, egyáltalán eltűrte-e a török az állandó protestáns egyházat ott, ahol helyőrséget állomásoztatott, tehát hadászatilag különösen fontos volt számára a település? A válasz egyértelmű igen. Azonban nem gondolunk arra, ami a reformáció idejének némelyik - mint utóbb kiderült, Nyugat-Európának szánt taktikus megnyilatkozására hivatkozva, mélyen meggyökeresedett az egyháztörténeti irodalomban, hogy a török átgondoltan kedvezett a protestantizmus terjedésének és létének. A protestánsok szívesen ismételték ezt a tételt arra célozva, hogy lám a török legalább türelmet tanúsított velük szemben, nem úgy, mint az üldöző katolikusok. A katolikus fél viszont kedvvel mutatott rá a pogányoktól támogatott, azokkal barátkozó protestáns mentalitásra. Révész Imre átfogó reformációtörténeti munkájában figyelmeztetett ennek a szemléletnek a tévességére. Földváry Antal pedig részletesen elemezte a török magatartást, mely feltétlenül elutasította és alkalom adtán károsította az összes keresztyén felekezetet, kegyetlenkedett papjaival, de érdeke szerint engedékenynek is 17 Kiss Bálint i. m. 132-133-; Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli reformált egyházkerület történetéhez. I. Debrecen 1894. 38., 39-, 47.; Rácz Károly i. m. 230.; Tiszántúli ev. ref. papok I597-I697. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület legrégibb jegyzőkönyvévből közzé teszi: Borovszky Samu. Bp., 1898. 646. Kny. a Történelmi Tárból.; TtREL I. 1. a II. k. - Zoványi Jenő-Ladányi Sándor i. m. 615- - A teljesség kedvéért itt említjük meg, hogy ismerünk még két nevet a XVI. század második feléből, melyek viselőit az illető szerzők gyulai prédikátornak állították. Rácz Károly (i. m. 191) Göcsi Máté erdélyi református püspökről (f 1585) vélte, hogy 1550-ben a toronyi zsinaton esperessé választották, majd 1566-ig Gyulán szolgált. Kormos László szerint Göcsi Máté 1550/51-ben a lutheránus hitvallású tiszántúli egyházkerület vagy az annak megfelelő egyházigazgatási egység vezetője, azaz püspöke volt. Ebben a minőségben tehát első, aki így részt vehetett, sőt feltehetőleg részt is vett a toronyi zsinatokon (Kis Bálint i. m. 285). Gyulai lelkészségét azonban ezek után sem látjuk igazoltnak. Göcsi erdélyi püspökutódjáról, Toronyai Mátéról pedig Hermányi Dienes Józsefnél olvassuk, hogy többek közt „Gyulai Pap volt" (Szépprózai munkái. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta S. Sárdi Margit. Bp., 1992.104., 537. Régi magyar prózai emlékek 9-)- Toronyairól neve után (Torony, a zsinatok helye, Csanád m.; a Dél-Tiszántúlról sokan menekültek Erdélybe) ténylegesen fölmerülhet a gyulai papság, azonban be kellett látnunk, hogy nem városunkban, hanem a Kolozs megyei Gyalun prédikátoroskodott (Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp., 19041905.1. 283-, 297., V. 228-229) Arra, hogy az erdélyi magyarok a gyaluit olykor gyulainak írták és mondták, éppen Hermányi Dienes József nyújt példát (i. m. 536.).
