Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

III. fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején

keztetésre indít, hogy a törzslakosságnak mondható jobbágyságról van szó. A nemesek és azok, akik távolabbi településekről azok nevét fölvéve érkeztek volna, többnyire hiányoznak. Vajon a magyar családfők számát mennyivel kell beszoroznunk, hogy megkapjuk közösségük hozzávetőlegesen teljes lélekszámát? Külön összeírták ugyanis a nőtlen, de önálló keresetűnek tekintett felnőtteket és két külön személyként a helységbe beházasodó férjet meg a feleségét, holott ha mindketten helybeliek voltak, egy családnak számítottak.

5 Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a történeti demográfiában gyakran alkalmazott ötös szorzóval egyezer fő körülire becsüljük az 1567-ben Gyulán lakó magyarokat. Ez a szám jóval alacsonyabb a néhány évtizeddel előbb virágkorát élő városénál (25003000) és 1579-re tovább csökken, mert ekkor 159 keresztyén családfőt írtak össze, akik közül hét szerb martalóc.

6 A magyarok elvándorlása tehát folytatódott, miközben az összeírt adóköteles mohamedánok 340-ről 402-re szaporodtak. Katonák, kereskedők és iparosok voltak, családtagjaikkal és szolgáikkal együtt értendő teljes létszámukat azonban nem tudjuk megbecsülni.

7 Mohamedán lakosságot 1579-ben a temesvári vilajetben csak Gyulán és igen kis számban (Török)-Becsén meg (Nagy)-Becskereken számoltak össze, pedig őrség több kisebb palánkvárban (pl. Békésen és Szarvason) is tartózkodott. Gyula megbízható erődítménynek számíthatott, hiszen az oszmán hatalom Magyarországot mindvégig védelmi övezetnek, bizonytalan hódításnak tekintette, s a Balkántól eltérően nagyobb létszámú mohamedán polgári lakosság nem is telepedett le hazánkban, tömegesebb áttérések sem történtek.

8 Nehéz megállapítani, hogy az uralomváltás a gazdasági élet minőségi és mennyiségi mutatóinak mekkora csökkenésével járt. A vár jól védhetősége ellenére, a település hadászati jelentőségével együttjáró közbiztonsági kockázat miatt gondolnunk kell rá. A gyulai vásárok továbbra is forgalmasak. A vámszedés és adózás defterekben fölsorolt tételeiből kiderül, hogy a leggyakoribb termékek és árucikkek változatlanul a szemestermények, az állatbőrök, az élő állatok (ló, szarvasmarha, juh, sertés), hal, méz, tűzifa, széna, ritkábban a bor voltak. A boltok kínálata elsősorban ruhaanyagokból és fémtárgyakból állt. Rabpiac is működött, a városba behurcolt foglyok után szintén illetéket kellett fizetni. Rendszeres lehetett a Királyi Magyarországgal folytatott kereskedelem, ami különben megfelelt az általános hódoltsá5 Scherer I. 228., 233-234.; Káldy-Nagy i. m. 44-47. 6 Káldy-Nagy Gyula i. m. 51-54. 7 Káldy-Nagy Gyula i. m. 14., 41-44., 47-51. 8 Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Bp., 1976.72-90.; Káldy-Nagy Gyula i. m. 14.