Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

Péter János vezeti, Bereczky Albert pedig államtitkár!) Az iratban föltűnnek fundamentalista elemek is, mint a nők palástos szolgálatának és a laikus prédikátorságnak az elutasítása. Ellenben ragaszkodnak az egyházi iskolákhoz, mégpedig a hívek egyre fokozódó teherviselésében bízva és kérve a földbirtokok kártalanítását. Kívánatos az állammal való jóviszony fönntartása, ám perspektivikusan a fokozatos szétválás a cél: „...egyházunk nem lehet kiszolgálója, ideológiája továbbítója egyetlen államrendszernek sem." A szöveg sürgeti az egyházon kívül állók misszionálását, ugyanakkor az egyház zártabb közösséggé alakulását szorgalmazza, mert az eszmény a tudatos, tagsági nyilatkozatokat aláíró hívek „hitvalló egyháza" az addigi „népegyház" helyett. A dokumentumot Arató Ferenc segédlelkész, dr. Gyarmati István főgondnok, megyei kórházigazgató és Kósa Ferenc intézeti (kórházi) lelkész írták alá.

43 Nem rajtuk múlott, hogy elképzeléseiknek töredéke sem valósult meg, a hamarosan bekövetkező történelmi változások elsöpörték ezt a jövőképet. A történések sorában leginkább rendhagyó, hogy az eseményekben gazdag, a hagyományos formákat megrendítő esztendőkben a gyulai reformátusoknak csak névlegesen volt vezető lelkészük. Harsányi Pál 1944. október 6án reggel, a Gyula szovjet megszállása előtti utolsó percekben elmenekült, és csak öt hónap múlva tért vissza. A menekülés nem volt egyedi esemény. A gyulai hívek is tudtak arról, hogy például a közeli mezőberényi és gyomai lelkészeket gyülekezeti szavazással megbocsátóarí visszafogadták. A szomszédos gyulavári lelkésznek viszont le kellett mondania, mert a leventeparancsnoksága alatt álló fiúkból néhányan elestek. A gyulai presbitérium azonban feltételekhez kötötte a visszafogadást, bocsánatkérést várt. Valójában lelkésze ellen régóta gyűlő elégedetlensége fejeződött ki ebben a magatartásban. Amikor annak idején meghívták, Harsányi Pál egyértelműen kijelentette, hogy gyermekei iskoláztatása miatt családja nem fog állandóan Gyulán lakni, így is lett, sokat tartózkodtak debreceni otthonukban. Nagyobb baj volt, hogy emellett az esperes a városiasodó gyülekezettel korszerűtlenül atyai viszonyt tartott fenn. A kisebb sérelmek utólag fölnagyítódhattak, de visszatérő panaszként hangzott el például, hogy nem ismerte meg köszönő híveit. „Harsányi Pál nem papunk, hanem felsőházi tagunk" - foglalta össze indulatosan a hangulatot az egyik presbiter. Magatartását hiába jellemezte segíteni akarás, megmaradt a távolságtartás is. Maga a fordulatos történet, valójában a főszereplő lélektani drámája volt. Hasonló esetekkel párhuzamba állítva, méltó lenne a külön tudományos földolgozásra, amire azonban nincs mód. Harsányi Pál a háború alatt egyik lányát elveszítette. Felsőházi tagsága miatt a népbíróság börtönre ítélte, minek « Jkv. VII. 437-443.