Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

rendre tervezték a teljes az évi kivetett adót és a hátralékok nagy részét is, de ezek sosem folytak be teljes mértékben, hatalmas terhet görgettek maguk előtt. A kor gondolkodása szerint azonban mást aligha tehettek volna. Az összességben szerény vagyonú protestáns egyházaknak a kiegyezés kora pénzügyi viszonyai között jelentékeny tőkeképzésre, mely fenntartásukat és működésüket biztosította volna, önállóan reményük sem lehetett. Amiben pedig bizakodtak, hogy az 1848. XX. törvénycikk valóra válik, annak jele nem mutatkozott. 1913-ban a központi egyházvezetés fölmérette az eszményi szükségleteket. A gyulai presbitérium - bizonyára valamelyest megtoldva a valóságot - 861 200 K-ban adta meg kívánt fenntartási alapját és még 53 053 K. és 20 f. adósságának kifizetését is megjelölte.

98 Összehasonlításul érdemes idéznünk, hogy az 1910-ben készült vagyonleltár 363 385 K. 56f. becsértékben adta meg a gyulai egyház teljes vagyonát. Ebből 120 900 K-t értek az épületingatlanok, 180 500 K-t a földingatlanok. Ingóságok értéke 9980 K., a „gyümölcsöző tőkék"-é 8933 K 16 f., az alapítványoké 43 072 K. 40 f. volt. Az adósság ekkor még csak 34 154 K-ra rúgott, amiből 11154 K-val saját alapítványainak tartozott az egyház. Az utóbbi tételt nagyjából kiegyensúlyozta, hogy az egyház is hitelezett 11 453 K. 16 f-t. Igaz, saját alapítványaiból adta a kölcsönt. A számadatok akkor igazán „beszédesek", ha tudjuk, hogy az 1910. évi költségvetést 20 808 K-ra, az államsegélyt 1965 K. 01 f.-re, a „saját" jövedelmet 5133 K. 66 f.-re tervezték, azaz eleve hiánnyal számoltak." A presbiteri gyűlések nagyon sokszor foglalkoztak az adóval. Időnként elengedték a sokéves, fölgyűlt hátralékot, és igen gyakran döntöttek egyéni törlési vagy mérséklési kérelmekről. Nem túlzás állítani, hogy a törlések és mérséklések beillettek szociális intézkedéseknek, mert elsősorban elaggott, egyedül élő, testi nyomorúságtól szenvedők, elemi csapástól sújtottak részesültek belőle, azaz olyanok, akiknek segélyt kellett volna adni. Helyette ezt a kedvezményt kapták. A korszak egyházi gazdálkodásáról eddig egyetlen összefoglaló tanulmány született, mely a nagyon eltérő hagyományú és vagyonú egyházközségek gondjaival részletesen nem foglalkozhatott. A szerző, Papp János egyértelműen az adózás súlyos tehertételét és igazságtalan (bár az igazságosság felé igazodó) kivetését hangsúlyozza.

100 Gyulára tekintve, lehetetlen megmondani, az adót nem fizetők között mi az aránya a szegényeknek, a tehetős tudatos elutasítóknak, a hanyagság miatt mulasztóknak. Nem ismerjük pontosan 98 Jkv. V. 268-271. s? TtREL I. 29- i. 59. d. (1910) 100 Papp János: Az egyház gazdálkodása. Studia et Acta Ecclesiastica V. 247-260. Vö. : még bár egyetlen, de jellemző korabeli forrás földolgozását: Tóth Endre: Egyházunk pénzügyei száz évvel ezelőtt. Református Egyház 1955- szept. 15. 410-415.