Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

dig annak vámjövedelméből és a párbér terményrészéből addig is lehetett kölcsönözni. Végül ezek egyesítéséből és némi gabonaadományból gyűlt össze a kellő mennyiség.

92 Eleinte a magtár nagy népszerűségnek örvendett, aztán egyre többen késlekedtek visszatéríteni a kölcsönt és kamatait. Egy 1893-i vizsgálat szerint kötvényei rendezetlenek, adósai egy része elhalt vagy elköltözött. Végül 1909-ben érdektelenség miatt megszűnt. A szárazmalmot a gőzmalmok versenye miatt már 1872-ben eladták.

93 Ismert, hogy a temetkezési egyleteknek a hazai urbanizációban középkor végi gyökerei vannak. Gyulán ez a forma 1865-ben szintén Papp Mihály ötletére szerveződött meg. Az eredeti elgondolás szerint a kamatok egyik felét fordították volna a tagok temetési segélyére, a másik felét egyházi épületek karbantartására tőkésítik, ezzel remélve a rendkívüli építkezési adók megelőzését vagy csökkentését. A tervezett kétezer tag, mely a korabeli gyülekezetnek majdnem a felét jelentette volna, azonban nem jelentkezett. Túlzás volt ekkora létszámra gondolni. A legnagyobb népszerűség idején sem lettek sokkal többen hatszáznál s ők sem mind rendszeres tagdíjfizetők. így kezdeti tőkésítés után csak a segélyeket folyósíthatták, amit bevettek, azt jórészt kiadták, de a század utolsó évében kényszerből már a kevéske alaptőkéhez nyúltak, aztán 1905-ben a nagy számú kilépő és nem fizető miatt az egylet megszűnt.

94 Fejezetünkben több ízben érintettük a gazdálkodás egyes tételeit, a gyulai egyházi pénztár kiadásait és bevételi forrásait. Nézzük meg példaként egy év költségvetési elszámolását! Többet sem a helyhiány, sem a forráshiány nem enged. A gondnokok a XIX. század második felében rendre előterjesztették rovatos bontásban a következő év költségvetését és annak fedezetét, de 1888 kivételével csak kiadás-bevétel végösszegét rögzítették a presbiteri jegyzőkönyvek. Ez az év azonban átlagosnak nem nevezhető, mert a bevételek között egy nem túl nagy, de váratlan tétel adódott: az egyik egyházi telekkel szomszédos vármegyei hatóság kisajátítással megvásárolt egy telekrészletet. A kiadást pedig iskolaépítés terhelte meg. 92 Jkv III. 16-17.; Barcsa III. 285-; Molnár Ambrus: A takarékmagtárak mint népi jellegű egyházi intézmények a tiszántúli református egyházkerületben a XIX. században. Vallási néprajz III. Szerk.: Dankó Imre-Küllős Imola. Bp., 1897. 252-300. «Jkv. IV. 710.; 856.; V. 138. 94 Jkv. III. 185., 265-; IV. 783., 848., V. 27.