Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

Szeremlei 1861-től Makón, 1864-től Hódmezővásárhelyen káplán, azaz Papp Mihály szülővárosában és előző szolgálati helyén. Papp tehát nyilvánvalóan jól ismerte a helyzetet, amelyből Szeremlei alapélményeket merített, de úgy tűnik föl, mintha csak a 70-es években tudatosult volna benne, miről is van szó országszerte. Amikor 1870-ben ötszáz forintot ad egy egyháztag a templom belső kikövezésére: a presbitérium „a legnagyobb örömmel veszi, hogy az egyházi lágymelegség a vallási közönyösség jelen korszakában is dobog oly kebel, melyben a hit nemes gyümölcsök termőfája..."

62 Az 1880. évi jelentés az idézett 1879-it megtoldja ünneprontással. Az iparosok némelyikét ünnepnap is műhelyében találni. A parasztok vasárnap őröltetnek, fuvaroznak, fát vágnak, esetenként pedig az egyre gyakrabban hirdetett és engedélyezett bálákban mulatnak. A „tivornyázás" és „dorbézolás" fölemészti a családfenntartásra szolgáló javakat. így nem csoda, ha „egyházi s polgári köztartozásaik lerovására többé nem képesek."

63 A kor szemléletére jellemző a hitélet szociológiai és morális megközelítése. Jól látják az anyagiasság elvének eluralkodását, a külső tényezőket, de még nem jut eszükbe a lelkészeknek, hogy az egyháztól elhidegülés okait saját magukban, lelkipásztori munkájuk elégtelenségében is keressék. Ugyanígy jellemzőek a törvényes szabályozáshoz fűződő reménykedések. 1878-tól több tiszántúli egyházmegye kezdeményezte a vasárnapi munka, vásárok, táncmulatságok betiltását országos és helyi szinten. „Vasárnapügyi bizottságok" alakultak. Gyulán csak 1894-ben kerítettek erre sort, már nem kezdeményező, hanem ellenőrző és biztosító jelleggel, ugyanis közben, az 1891-iXIII. törvénycikkel a képviselőház rendelkezett az ipari munka vasárnapi szüneteltetéséről. Nemcsak református és nemcsak valláserkölcsi gondról van szó, hanem a munkabérből élők pihenési jogának általános, halasztást tovább nem tűrő biztosításáról.

64 Mindemellett 1892-93-ban a gyulaiak az évtizedek óta áhított toronyórához hiányzó pénzt egyházi rendezésű - igaz, nem vasárnapi táncvigalmak, „órabálak" bevételéből szerezték meg.

63 De nemcsak efféle ellentmondások mutatkoztak. Az évek múlásával az lett erénnyé, ami korábban természetes volt. Kutas Bálint időközi lelkész 1888ban az ünnepek példás megtartását jelenti, bár az újkenyéri és az újbori úrvacsorázók számát keveselli. Kutas 1889 februárjában egy presbiteri gyűlésen 28 „vadházasságban élő" egyháztag nevét ismerteti. Nem egészen egy év múlva Dombi Lajos erről nem tud, szerinte „uralkodó bűnök" Gyulán nincsenek, majd ugyanő elismeri, hogy gyakori a válás nélküli különélés. Végül 62 Jkv. ív. 31. 63 TtREL I. 29- i. 58. d. (1880) 64 Barcsa III. 201.; Jkv. IV. 6l5-6l6., 643., 738. «Jkv. IV. 682.