Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Visszaemlékezések

km-re kellett gyalogolnunk, a szerszámokat - ásót, lapátot, csákányt félúton vettük fel. Az ebédet oda is kihozták utánunk. Jöttek a repülőgépek, többször volt riadó, a németek rettenetesen féltek. Dugjuk el a fehér tálakat, mert az látszik. Ott fordult elő, hogy egyik, nagyon rossz állapotban lévő fogolytársünk, akit benn kellett volna hagyni a lágerben, nem tudott már menni, úgyhogy vinni kellett. Két oldalról fogták, támogatták. Az SS bement a sorba és megrugdosta. Kinn a sáncon aztán eldobta a sapkáját és mondta ennek a szerencsétlennek, hogy hozza vissza. Lelőtte. A hullát vittük haza. Egyszer aztán nem kellett kimenni sehová. Nagyon gyanús volt. Ültünk a láger sarkában a földön. Talán elvisznek innen máshová bennünket. A tábor két magasvasút kereszteződésénél feküdt. Emberek siettek kisbőröndökkel. Na, gondoltam magamban, itt valami nagy dolog következik, nagy változás. Hát valóban. Talán két nap telt el és akkor április 20-án vagy 21-én este megetettek minket. Úgy vágytunk már a krumplira! Nagy ritkán, ha adtak, 4-5 mogyorónyi szemet kaptunk. Most főtt krumplit és kenyérből készült levest adtak. A leves rettenetesen meg volt cukrozva. Mindenki jól teleette magát. Nekem az volt a szerencsém, hogy minden kijött belőlem. A sorakozóra már üres gyomorral jöttem a WC-ből. Este, sötét volt már. Elindítottak bennünket és azt mondták, lelövik, aki visszanéz. A menet elindult. Majdnem mindenkinek hasmenése volt. Az első éjszakát egy erdő tisztásán töltöttük. Megmondták, hogy a dolgunkat csak középen lehet elvégezni. Másnap korán reggel továbbindultunk, az oranienburgi (sachsenhauseni) törzstáborba. Egy teremtett lelket sem találtunk, azt már teljesen kiürítették. Fél napot töltöttünk ott és új SS-keretet kaptunk. A régiek lemaradtak, az újak hajtottak tovább minket. 12 napig vándoroltunk nyugat felé élelmezés nélkül. Letetvesedtünk, gyökereket, füveket eszegettünk, amit ki tudtunk tépni. Április már vége felé járt, az oroszok nagyon közel voltak. Pajtákban pihentünk meg. Nagyon örültünk, ha csépeletlen gabonát találtunk, mert az elrágcsálhattuk. Általában erdei utakon hajtottak bennünket. Pihenőkor füvet, gyökeret ettünk. Akkor persze disznók voltunk. Enni természetesen semmit sem adtak. Ha véletlenül falun mentünk keresztül és láttunk egy kutat, mindenki rohant oda. Elzavartak. Néhánynak sikerült inni, de a társaság nagy része szomjas maradt. Borzasztó állapotban menekültünk. Attól a bizonyos cukros vacsorától mindenki nagyon beteg lett. Nekem szerencsém volt. Az erőm is megmaradt. Vékony voltam amikor elvittek, 46-48 kg. A soványabbak jobban bírták. Szegény anyám úgy szenvedett az éhségtől, hogy képes volt, még a munkáslágerben, fafűrészelést vállalt azért, hogy egy tányér szárított marharépalevest kapjon. Meg kellett neki magyaráznom, hogy több energiát fogyaszt el a munkával, mint amennyi ételt kap érte. Inkább az ágyon kell feküdni. Még a táborban reggelenként azt csináltam,