Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Névsorok

Dr. Keppich Frigyes. A Gyulai Izraelita Hitközség elnöke. A német bevonulás utáni napokban Ö kényszerült intézkedni, valahányszor a német parancsnokság bútorokat, berendezéseket, felszereléseket követelt a zsidó lakosságtól. Kéri Vera. Betegen, kivételes esetként, a németországi kényszermunkáról Svéd­országba került. Ma is ott él. Kohn Mária (Gábor Mihályné). Budapesten él. Krisztenstein Adolf és felesége. Az 1941-es KEOKH akcióban deportálták őket Kamenyeck-Podolszkba. Lichter Miksáné. Kereszténynek született és csak házasságkötéskor tért be az izraelita felekezetbe. Lövinger Pál. A gyulai zsidótemetőben nyugszik, sírfelirata szerint 1940-ben hazájáért áldozta életét. Nem tudni hol és hogyan. Dr. Lusztig Gábor. Kórházigazgató, neves kutatóorvos. Nemrég hunyt el Kecskeméten. Politzer László. 50 százalékos hadirokkant féllábú ember volt. Sándor Lajos. A nyilasok a Dunába lőtték, túlélte. Ma Ausztriában él. Steinberg (Kővári) Nándor. Budapesten él. Steiner (Szigeti) László és felesége. Gyulán maradtak, Oli néni ma is él, férje nemrég hunyt el. Schner Dénes. Budapesten él. Szécsi Tamás. Palesztinába próbált kijutni, a hajóúton odaveszett. Tanai Tibor. Budapesten él. Vermes Géza. 1944-ben rendházakban rejtőzködött. Ma Angliában él, a Holt­tengeri Tekercsek nemzetközi hírű kutatója. ..?..?.. Minda (Schwartz Istvánná). Felszabadulás után kötöttek házasságot, Budapesten hunytak el.

Next

/
Thumbnails
Contents