Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Elbeszélések - A hosszúnadrág

minél nagyobb nyomást kapjon, és hogy a rossz helyre vasalt él nyomtalanul eltűnjék. Hatalmas párafelhő csapott fel a nadrágból, valahányszor a vasalót felemeltem. Amikor végre elkészültem vele, és végignéztem a nadrágon, megnyugodtam. Oldalra vasalt éle teljesen eltűnt és nyílegyenes gerincként emelkedett ki a szárakból az új él. Kissé nedvesnek éreztem még, de már nem volt időm arra, hogy szárítgassam. Felvettem. A kabátom kihajtójára, a gomblukba, egy szál rezedavirágot tűztem. (Szerettem a rezedát, mert olyan szerény a külseje, mintha nem is virág volna. Hozzá képest még a szerénynek mondott ibolya is valósággal hivalkodik lila színű kelyhecskéjével. A rezeda olyan a virágok közt, mint egy kis mezítlábas, perkálruhájú árvalány a kicicomázott, üres pompájú, puccos dámák között. Nem kelleti magát harsogó színekkel, de az illata, az mindjárt utat talál a szívedbe, mint az esti harangszó, mint a tiszta lelkek halk beszéde, mint erdei erecske alig neszező csobogása.) Ezzel a kis rezeda virággal a szívem felett indultam útnak életem első báljába. Nem nagyon kívánkoztam én a bálba, mint ahogy táncolni sem szerettem, mert untam, hogy akár van kedvem, akár nincs, ugráljak Farkas István tánc- és illem tanár úr csergetőjére. De azért elmentem, mert el kellett mennem. Tudták, hogy tánciskolába járok, és feltűnt volna, ha a vizsgáról elmaradok. És mentem, mert ott lesz Verebi Dunci is, aki a múlt héten egy szál vörös szegfűt ábrázoló képes levelezőlapot dobott be a kerítésen át az udvarunkba, s a lapon az írta, hogy „Sokat gondol magára valaki..." Aláírás helyett egy kérdőjel volt alatta, de hogy ő írta, azt másnap a tekintetéből minden kétséget kizáró módon kiolvastam. Mire a népkertbe leértem, nem sok híja volt a hatnak. A cigányok már próbálgatták hangszereiket, de a lányok még kint sétálgattak a pavilon előtt, a fiúk pedig a folyosón álltak csoportban, és nézegették őket. Mikor aztán a toronyóra a hatot elütötte, Farkas illemtanár úr kiállt a folyosóra, és a csergetőjével elkezdett erősen csörögni, jelezvén, hogy kezdődik a bál. Mindnyájan betódultunk, és felálltunk két sorba. Egyi.k sorba a lányok, a másikba a fiúk, szemben egymással. A kis Farkas odaállt a sorok végére, és végignézett rajtunk. Kit kijjebb, kit beljebb dirigált, hogy a sor egyenes legyen. A tekintetem ekkor önkéntelenül a nadrágomra esett. Elhűlve láttam, hogy a Piroska által vasalt oldalsó élek, mikről azt hittem, hogy a második vasalással véglegesen eltűntek, kezdtek újból látszani. Semmit sem tehettem. A tánc megkezdődött, és Verebi Dunci is ott állt szemben velem, és igen jelentősen pillantgatott rám. Jártuk a betanított táncokat, a cigányok muzsikájától mind jobban és jobban megmámorosodva; kipirosodtunk, kihevültünk, és meleg lábszáraimon a nadrág is egykettőre megszáradt. Ez volta baj. Mert a vizes ruhával ellankasztott oldalsó élek a száradással mind erőteljesebben jelentkeztek, úgyhogy mire a nadrág teljesen megszáradt, és a francia négyeshez ismét sorba álltunk, a nadrág két szára szabályos négyszögletű lett. Ebben a nadrágban táncoltam végig életem első bálját, de hát bántam is én már a végén, hogy hány éle van a nadrágomnak, az volt a fontos, hogy pompásan