Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Elátkozott nap Nézd a kezeket, mind csak ökölben, Nézd a szemeket, bennük pokolgépek Gyújtózsinórjai szikráznak. Vagy állj meg az Ablakok alatt, s less be a süket szobákba: Hideg kémények alján, ajkukon a töprengés Ólomkezével révedten ülnek, kiknek a vak sors S a szuronyos béke véreskezű párkai szőtték Nyomorult sorsukat, Ülnek és csend van, s csak mikor az utca Vastag porában végigbokáznak a gonosz szelek, Akkor riadsz rá: nem panoptikum, ahová nézel, Mert a gunnyasztók süppedt melléből Tompán ugatnak a halál kutyái... Utána ismét csend van, Csend, mely vak madárként gunnyaszt a fák Poros lombján, honnan majd pocsolyát csurgat A megeredt eső. Csend mindenütt, Csak a temetőben énekelnek az iskolásfiúk Annak, ki magát tegnap felakasztotta, Aztán csend, újra, viharelőtti, szorongó, fojtott; Semmi sem szólal, semmi sem mozdul, Csak a szemekben kúsznak a lángok, S csak a rossz gondolat köszörűköve Forog-merül a könnyek vályújában... Gyötrődöm! Riadt a lelkem, olyan, Mintha már reggel azt láttam volna, Hogy egy koporsót földre ejtettek, S a gyötrő emlék egész nap kísértne, Hogy egy halottat földre ejtettek, És égett házak fekete szagát Érzem torkomban folyton és fojtón, S egyre gyötör egy szörnyű gondolat: Hogy a csalódások roppant fájdalmától Megszédült az Isten, S most üres volánnal száguld a világ! (A Békés 1935. február 10-i számában közölt változat)