Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Innen van az, ha szólok, szavaim Különösek, fáradtak, halkak. Mint az illat, Mit a virágok lehelnek, Ha már meghaltak. S mint a hinta, én nem hullok vissza, Sőt a kínok meredekjén még Egyre följebb, mind följebb hágok, Míg egyszer csak - Isten öléből Csodálva látom, ha visszanézek, Hogy sírtok, és gyász a ruhátok... Versek (1935.) Szegény ember megáldja a rigó énekét „Kékes füst-erecske régen nem kígyózik Konyhakéményünkből vidáman az égnek, S szobánk sötétjén is, szelíd köszöntéssel Régóta nem gyullad estidőn szövétnek. Üres ólainkat régen eltüzeltük, Füstté lett az űlő - régi biztos óra Szerkezete volt az, mikor kakas ülte -, Nincs is immár semmink súlyos télutóra. Folttól súlyos gúnyánk hideg ellen avítt Rongyával annyi, mint szél ellen a rosta, Istenre tükröző lelkünk tiszta lapját Csoda-é, ha lassan ellepi a rozsda? Kárpótoló vigaszt csak a tavasz ígér, Csak a csírát bontó, kikeleti hónap, Ezért, ki jelented ereszek vízgyöngyét, Áldott légy éneke fekete rigónak!"