Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Csillagjait az őszi estnek... És a szájam s az erdő csendjét Megszentelem elsírt neveddel, S imádkozom: „A fájdalmakat, Miket ő küld, Uram, ne vedd el!" Szemeimen át Sápadtan ültem a lankadt fák alatt, Lelkemben a bánat harangja kongott... De jött egy gyermek, s kacagva, játszin Körém csengített sok arany korongot. Büszkén kapkodva rózsaszín kis térdét, Futott felém, mint egy szárnyatlan angyal, Meglátott, megállt, s csodálkozva nézte Barlangos szemem milyen furcsán langal. S ahogy ott állott, mintha ő lett volna Az én örökvágy, valóvá lett álmom, Ki csak azért jött, hogy könnybe gyötörjön, S akit nem lehet soha megtalálnom. Nézett rám, nézett, hosszan, csodálkozón, Mígnem mögülem fölröppent egy lepke, És ő, kapkodva párnás kis kezével Futott utána gyöngyösen nevetve. Szemem szavai sosem fájtak így még, Sem szívemen a vágyak-ásta vermek, Óh jaj, mert gyötrőbb, fájóbb nincsen annál, Mint mikor Isten gyermekszemmel ver meg Útban Isten felé Én a fájdalmak éles szikláin Érkeztem fel Istenközeibe, S nem a csókok piros hintája Röpített könnyű szárnyakon.