Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Megfogtam, s becsukva két tenyerem közé, Nevedet suttogva ráleheltem párszor. Aztán elengedtem. Künn az esti úton Úgy jött az őr, mint egy betlehemi pásztor... Sorsom Magánysziget fái ólomból vannak, És az ólomfáknak bánat a neve. Alattuk az idő oly lomhán baktat, Mint útja végén az essnyakú teve. Magánysziget partját mély vizek fogják, S a víz a partoknak semmit sem beszél. Csak alszik. Mélynémán. Fodrot sosem vet. Hajót sem hajt erre semmiféle cél. Fekete márványból van itt a szikla, És sziklákon, fákon mindég éj borong, Mit nem sápaszt sem a csillagok fénye, Sem az éjszépítő arany holdkorong. Itt éltem én soká. Itt, hol az arcon Mosoly sohasem, csak könnyek szaladnak, míg rá nem hullott az úttalan vízre Átívelő hídja hívó szavadnak. És átjöttem rajta. Hozzád. De utam Megálltak sandán a fákalji árnyak. Mosolyom ellopták, s fülembe súgták: Holdelfogytára úgyis visszavárnak. Suttogásuk hallom folyton, s azóta Mintha sírok között, temetőn járnék, S azért van arcomon s fáradt szememben Még ha téged lát is, örökös árnyék.