Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Ha nem űzhetnek csókos berekbe, Csak halálpartos bánattengerig. Átkozottak az álmok, holdas esték És minden érkezett, csalfa „holnap", Mert velünk nem az örömök elé, Csak újabb kínok útján loholnak. És átkozott az Élet kezdet-percétől, Melyben a vágy végzetté válik, Által mindenen, sok lázárságán Egészen az örök halálig! Végrendelet mindenki helyett Ne legyen éjek kísértő réme, Örök némaság halott galambja, Ki betemeti fehér szárnyakkal S meredten a szavak piros kapuját! Ne legyen szemek megriadása, Mi a lelkeken sikoltva száll át! Ne legyen fehér! Ne legyen fehér! Rúzsozzátok ki a halottak száját! A morgue A sánta morgban most egy szűz hullája fekszik. Tizenhat évet élt a szőke, szép leány. Sötétre-hunyt szemem tisztán idézi fel, S ő könnyesen merengi szelíd szemét reám. Mint porcelán babáké, az arca épp olyan, S most kósza zöld legyek cikáznak rajta át... Csípője bársonyán még angyalok aludtak, És át sem lépte még a csókok ajtaját. S amíg ő elhagyottan deszkák közt mered, Az élet útjain tavasz száll lázvetőn, Az őrné énekel, ringatva gyermekét, S galambok csókolóznak a hullaház-tetőn.