Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

S mintha a holddal, arany-labdáddal És az Istennel játszanál!... V. Végzet-árnyas homlokomat, ím Búcsúzóul elődbe hajtom, S bár éltem tornya a kínoktól megdől, Kitámolygok tiszta életedből Az örök bánat ében kapuján. Ne mondják, hogy gonoszul rontok Alig nyílott virág-szívedre, Szemeimnek - óh, éles kín-borotva! Angyalait megfojtom zokogva, Kik puha szárnnyal szállták homlokod... S járok ezután ravatalos szemmel, Perben emberrel, magammal, Istennel. Rontott szemekkel Arcom, mért nem vagy a boldogság napja, Melyről mosolygás sugárzik szerte? Arcom, miért vágy a hangtalan sírás, Hogy ki szemeit rád-vetni merte, Tőle egész nap szomorú marad? Szemem, mért látod az időt malomnak, Kegyetlenül mely mindent megőröl? Szemem, miért nem tudsz még csókok között Feledkezni, jaj, a szemfedőről, S miért látod az érben a deltát? Keserűség, átok Egy szörnyű végzet légyfogóján, Síró szárnyakkal, élőholtan Ezerkilencszázhuszonkilencnek Sötét nyarában ezt daloltam: Átkozottak a vágyak arany pálcái, Melyek a szíveket verik,