Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Halálhörgések, sziszegett átkok, Suttogott nevek, sikoltott imák, Jaj, a puszta jaj-tengere sír itt S örökösek a nagy tragédiák. Ide zuhantam magyari sorsra, Élőhalottnak tüske-vánkoson. Itt várom s várjuk mind, kik küldettek Míg a nagy éjjel némán ránk oson. Szökhetnék innen. Kelleti magát Sok kiútja e vak küzködésnek. De nem kell. Várok. Lehet, hiába, Lehet, a csodák mégis elkésnek. De várok. Hátha!? Krisztusi lélek A dúsakat is megszállja néha, S hátha egy ilyen megszállott szívű Aranyhágcsót dob a szakadékba. És felmehetek fényes meződre Kereszttel is szép, csókkalszent élet, S mi jussa még a gyilkosoknak is: Én is élhetek! Élhetek!! Élek!!! Tempea I. Mint este a bíbic, kaszált rét egében Keringi jajongva szétszórt fészke táját, Olyan otthontalan, olyan síró vággyal Kereslek, kutatlak, panaszollak én is, Mikor a szemeim arcod nem találják. Arcodat, mely sápadt, mint liliom szirma Sötét tujafák közt, holdas tavaszéjjel, Mikor a jázminban fülemile flótáz, S szentjánosbogarak égnek szanaszéjjel, Arcodat, amelynek két tüzét ha látom, Lelkemen ujjongó kürtök szava száll át, S szívem, mint egy orsó, megindul remegve S úgy vonja magára ájultan peregve Szemed sugarának aranyfényű szálát.