Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Robotos ember sóhajtása Emberi szó gyarló téged megfesteni, reggel, Mintha csak álom vón, oly csodaszép a világ! Finom ezüst húrokként hull a sugár ki a napból, S mindeniket halkan pengeti angyali kéz. Fent a pacsirta dalol - szerelemmel telve a szíve Rózsaszínes felhőn ülve, a párjának. Fészke körül most pattan a bimbaja kék ibolyáknak, S álmaikat lágyan lengve mesélgetik el. Óh, te virág, te pacsirtamadár, mily boldogan éltek Szent-szabad életetek templomos íve alatt! Minden örül! A tavasz s az öröm lakomája terítve! Istenek istene hív! S sorsom a lánc nem ereszt! Csak nyomorult rabként sóhajtva nézek az égre, Szürke falak temetős, égtakaró keze fojt. Fáj a tavasz, virulás! Fáj a madár, a virág! Fáj ez az ifjúság! Fáj ez a régi mese! Levágott ágak Barna csonkjáról a megmetszett fának Fehér sebek virítnak szerte. Hogy sírt-sírt mindenik ága, Mikor a markos, dalos napszámos Erős kézzel lefűrészelte. És most a holdas téli éjszakában - szegényekre ki sem vet ügyet halott, bús tavasz-álmukkal Csontkezű szelek hideg ölében Elfagynak a kicsike rügyek... Sajnálok mindent, ami élet előtt, Idő előtt semmivé válik, És nem tud boldog életben Átkozódás és félelem nélkül Eljutni a békés halálig.