Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

IN MEMORIAM NAGY GUSZTÁV (Elek László)

izgalmat, minden nagyobb lelki megrázkódtatást. Kicsiny otthonuk fölé kiterjesztette szárnyát a béke és a remény kék madara. Csak a felvállalt többletmunkának és egymásnak éltek. Ennélfogva egy szűk baráti körön - a szomszédokon - kívül egyre kevesebben ismerték Nagy Gusztávot, a rejtőző, visszahúzódó költőt, a könnyen illó hangulatok és bársonyos színek kedvelőjét. Legjobban - ehhez nem fér kétség - a rokonlélek festőművész: Koszta Rozália ismerte és értette gondolkodásmódját, aki roppant találó, élethű portréval kedveskedett neki. Adott jelent rögzítő, jövőt humanizáló képével családias, meghitt hangulatot varázsolt a kis otthon falai közé, a kedves férj értelmes tekintetét és méla, huncutkodó mosolyát idézve, és a személyes jelenlét boldog hitét keltve és erősítve. így maradt örök társa és hű őrzője szeretett Annájának, mindenkinél jobban szeretett és tisztelt feleségének a legszomorúbb napok idején. Amikor eltávozott mellőle, s őt a rászakadó nagy magányban az érzelmi kiürülés réme fenyegette, ott maradt mellette, hogy egykor majd - mint modern Philemon és Baucis - együtt távozzanak az örök szeretet tisztaságával az élők sorából. Nagy Gusztávnak élete utolsó negyedszázadában kenyeret nem a költészet, nem is a redakció - a kis létszámú szerkesztőség, hanem az irodai munka adott. Hivatali kötelmeit világosan felmérő, kötelezettségeinek becsületesen eleget tevő, lelkiismeretes szellemi munkás volt. Ki akarta érdemelni az élet jogát. Nem válogatott a munkanemek között - élni és szolgálni akart. Ha úgy kívánta a helyzet, a fizikai munkától sem riadt vissza. A Meinl cég például, amely a Bihari Hírek megszűnése után 1945. október 16-án újra alkalmazta s egy hónapnyi próbaidő után véglegesítette, a betegsége folytán csak rövidre sikerült munkaviszonyáról szóló igazoló jelentésében azt is kiemelte, miszerint „a romeltakarításnál reggel 8-17 óráig" dolgozott. 1946-51 között a Békésvármegyei Földhivatal ügyintéző előadója volt, s mint' ilyen, több községben végzett hasznos felmérő-ellenőrző tevékenységet. Ahogy a csorvásiak ránk maradt köszönőlevele tanúsítja, a törvény előírásainak mindenkor okos előrelátással és páratlan humanizmussal szerzett érvényt. Becsülték mint embert, szerették józan igazságosságáért, tiszta emberségéért, s azért, mert „mindenkinél jobban szívén viselte a kisemberek sorsát". 1951. február 15-én dr. Csákabonyi Kálmán főlevéltáros megtisztelő felkérésére a Békés megyei Közlevéltár állományába került, előbb mint levéltári őr, majd mint előadó, végül főelőadó. Döntését nemcsak a levéltárosi munka iránti erős vonzalom (jó ismerője és barátja volt a Bihar megyei levéltár költő-vezetője: Nadányi Zoltán), hanem a megyeszékhely Békéscsabára történt áttelepítése is indokolja és magyarázza, így ugyanis Gyulán maradhatott, nem kényszerült arra, hogy idegőrlő, fárasztó utazással naponta fecsérelje el drága idejét és korlátozott fizikai erejét, kitéve magát az időjárás és a közlekedés viszontagságainak. Ahogy tőle tudom, jól érezte magát a kis létszámú hivatalban, amelynek nyugodt légkörét és emberséges szellemét hamar megkedvelte. Szerette főnökét és a szolgálatkész, kisegítő „személyzetet": Gyepes és Galbács bácsit. „Biztos kézzel végezte munkáját" - igényes és szigorú követelményeket támasztott