Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

IN MEMORIAM NAGY GUSZTÁV (Elek László)

neki postázott, kiadásra szánt verseit. Érthetően az Alföldön sem volt rózsásabb a helyzet. Sőt. A vidéki olvasó nem tartotta sokra a verset. A legtöbbször olvasatlanul siklott át rajta a szeme; nem érezte helyét és jelentőségét a politikaiközéleti hírek és tudósítások között. A kiadók pedig tipikus vállalkozók voltak, akik az előfizetők és vásárlók kegyeit keresték, s legfeljebb megtűrték és csak nagy ritkán dotálták a nyilvánosságra vágyó költőket. Azok a lapok is, melyekben több évtizedes hagyomány volt a versközlés. A maguk részéről elintézettnek vélték már a puszta közléssel is a dolgot; a versírást, vagy ahogy Kner Izidor nem kis malíciával nevezte: a múzsanyaggatást, kizárólag úri passziónak, nem tisztes kenyérkereső foglalkozásnak minősítve. Ezt a hitet erősíti Sinka is önéletrajzi regényében, A fekete bojtár vallomásaiban, ekként kommentálva azt a váratlan eseményt, hogy egyszer végre verséért tiszteletdíjat kapott: „Csudaszámba ment - írta -, ha a gyulai szerkesztők valami írásért fizettek." Talán éppen Nagy Gusztáv, a költő-szerkesztő törte meg a jeget, akivel nemsokára, 1936. december l-jén (ez is hozzátartozik a szigorú igazsághoz) már mint egy szerkesztőség zsurnalisztái közösen léptek fel a gyulai Katolikus és Polgári JCörben a Békés napilappá válásának tiszteletére és a nagy nyomorban élő őstehetség Sinka javára rendezett irodalmi esten, több helyi és vidéki író és költő társaságában. Nagy Gusztáv újságírói pályája 1927-ben kezdődött, s állomásai Békéscsaba, Gyula, Sarkad, Berettyóújfalu és Nagyvárad voltak. Gyomán valószínűleg csak külső munkatárs volt. E sok munkahely ellenére sem volt vándormadár. Nem volt életeleme az állandó újrakezdés; nem gyönyörködtette a változatosság. Csak a lapkiadó szemléletváltása vagy a lap tőle független áttelepítése miatt változtatta munkahelyét. így került Gyuláról Sarkadra, majd onnan Berettyóújfaluba s végül Nagyváradra az eredetileg helyi érdekű Sarkadi Hírekkel, amely a Sárrétről távozva Bihari Hírek néven megyei rangra emelkedett. Valójában a kiegyensúlyozott nyugodt munkát szerette, amelyben erkölcsi hitele van az embernek és a szónak. Az olyan újságírásnak volt híve, amelyet az igazság és a józanság szeretete irányít, s amely a múlt iránti elkötelezettséget meg nem tagadva, nemzeti összefogásra s a jövő okos építésére buzdít. A józan értelem és a morális tisztaság katonája volt; a tények és igazságok tüzetes megismerésére törekedett, s az áligazságok, a partikuláris egyéni célok elfogultsága ellen küzdött. Pártviszályok helyett alapvető kérdések érdekazonosságára épülő nemzeti egységet akart. A jövendőt fürkészve arra a ma is megszívlelendő sarkigazságra jutott, hogy „azok az államok, a melyekben nem lett úrrá a z összefogás szükségességének a felismerése, ahol nem lett élő erővé a nemzeti öntudat, s ez az öntudat nem tette egyetlen irányúvá az összes rétegek erőit, ott állandó jellegű zavarok vannak... Az ilyen állam nem képes programszerű belső fejlődésre, nem fejlesztheti szociális berendezkedését, s a külpolitikában is elveszti jelentőségét". Ideálja: a toleráns államvezetés „nem ismeri a veszélyes pozíció-politikát", s nem tesz engedményeket a népszerűség kedvéért. Erkölcsi tisztességet és mértéktartást kért az ellenzéki pártoktól is, amikor az értelmetlen személyeskedő politizálás ellen emelt szót.