Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

IN MEMORIAM NAGY GUSZTÁV (Elek László)

téma, ne csak párját ritkító vígjátéki szüzsé, hanem egycsapásra mű- vagy népköltészeti alkotás is lehetne. Ezt így Nagy Gusztáv sem állította. Azzal sem törődött persze (nem tartozott vizsgálódási körébe), vajon a történet „népies adoma-e vagy tréfa mezébe bújtatott burkolt társadalomkritika, amely nem a népet, hanem az úri osztályt, a nép elmaradottságának kigúnyolásában kedvét lelő vezetőréteget ostorozná, ha tudná", ahogyan ezt Dömötör Sándor bizonygatta egy kicsit a közelmúlt kritikai szemléletéhez tapadva. Valljuk meg: nem valószínű, hogy akár a jegyző Szívós Mihály, akár apja és hivatali elődje: az anekdótázni szerető Szívós János, akiben Implom József a verses história szerzőjét gyanítja (Olvasókönyv Békés megye történetéhez - II. k.), vagy akár Döme Gergely ceglédi birtokos nemes, aki 1842-ben kis értékű, de hosszú időn át nagy sikerrel játszott „tündéries-népies" bohózatot fabrikálta vicinális jellegű témából, épp a „csökmői sárkányhúzás nem éppen dicső históriácskáját" találta volna a legalkalmasabbnak arra, hogy saját társadalmi rétegét nevetségessé tegye. Ingatag hipotézis ez, különösen ha a reformkorban feléledő nemesi nacionalizmusra gondolunk. Nehéz elképzelni, hogy ezzel a mi vidékünkhöz kötődő történettel akarták volna „belülről bomlasztani" a nemesi társadalmat, burkolt formában állítván pellengérre,,a feudális világkép elmaradott, ósdi, anakronisztikus vonásait". Inkább hisszük, hogy a szélhámos Csuba saját csavarra járó esze, legkínosabb helyzeteket is frappánsan és hitetően megoldó életrevalósága, bámulatos talpraesettsége, esetleg a cselekménysor ötletessége és belső logikája, annak kacagtató derűje késztette őket a történet megörökítésére és átdolgozására. Nagy Gusztáv - mint mondottuk volt - a népköltészet-népművészet iránti vonzalmat az alföldi környezeti hatásoknak s az alsó- és középfokú iskolai élményeknek (Karcag, Szentes, Békéscsaba) köszönhette. Természetszerűleg azokra a gondolkodás- és ízlésbeli sajátosságokra is érvényes ez, amelyek képalkotó fantáziáját, versépítkezését, költői hasonlatait és szimbólumait, ember és természet egymásrahatását igazoló zárt asszociációit, mondanivalójának zenéjét karakterizálják. Nemcsak a kimondottan népi ihletésű versekét, mint amilyenek például az Árva Miska balladája, A szegény ember megáldja a rigó énekét, az Esteledés falun tavasszal, a Robotos ember sóhajtása, A vén útöntő, vagya gyermekek számára írt Világjáró Breke Gyurka kalandjai és a műfajilag mesedrámának minősítette szúnyog voltak, hanem a saját maga spleenes, világfájdalmas hangulatait, belső lelki vívódásait, szerelmi sóvárgásait, íel-felrémlő halálfélelmeit tükröző verseket is. A népköltészet könnyen felismerhető hatásrétege, kifejező eszközeinek könnyed kezelése azonban csak magabiztosságot kölcsönzött próbálkozásaihoz. Nem jelentett végállomást költői fejlődésében. Pestre kerülve ugyanis ez a való világhoz erőteljesen, primer módon tapadó látásmód Ady és a nyugatosok, illetve az általa buzgón, eredetiben is tanulmányozott francia dekadensek: Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, Mallarmé, Valery stb. hatására (fordított egy-két verset franciából is) a modern stílusirányok, különösen az impresszionizmus artisztikus jegyeivel ötvöződött. Mint költő gyorsan azonosult az új iránnyal, s ezzel a századforduló magyar ízlésforradalmának közvetítője, Ady és Tóth Árpád művészetének szelíd hangú követője lett.