Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

I. BEVEZETÉS

egy jóvátételre dolgozó üzemben, gazdaságban dolgoznak, otthon élve és lakva, a családjuk körében, akkor értékben sokszorosan többet kaphatott volna a Szovjetunió, mint amennyit a deportáltak munkájából nyert és nem lett volna annyi felesleges áldozat, így a történteket csak bosszúállásnak és kollektív büntetésnek lehet minősíteni, mintsem racionális dolgoztatásnak. A racionalitás és az emberség azonban nem volt a sztálinizmus erénye. Természetesen nemcsak a békési - aradi - csanádi németeket sújtotta a deportálás. Az általános megfélemlítés és a kollektív büntetés jegyében a dél- és kelet magyarországi területek német lakosai közül számosan kerültek a Szovjetunióba 1944 karácsonya és 1945 január vége között. Más, a Vörös Hadsereg által megszállt országokból, így Romániából is ugyanekkor indultak el a szerelvények a donyeci szénbányák és a Kaukázus kőbányái felé német munkaszolgálatosokkal. A szovjet államvédelmi alakulatok általában kész tervszámokkal mentek egy-egy helységbe vagy vidékre; ez eredményezte azt, hogy ahol nem sikerült a "tervteljesítés" csupa németekkel, ott a lakosság soraiból másokat szedtek össze, akik úgy-ahogy munkaképesek voltak. Nagyszámú németséget deportáltak Tolnából, Baranyából, a Bácska magyarországi részéről. Baja régiójában különösen súlyos volt a helyzet: ide a fanatikus jugoszláv partizán egységek is sűrűn átcsaptak ez idő tájt és sorra vitték el az embereket Jugoszláviába, ismeretlen helyekre; zömük soha nem került elő. Baja egyébként az egyik fő gyűjtőhelye volt a Szovjetunióba indított németeknek; a bajai híd ép volt s így a tolnaiakat-baranyaiakat is először idehajtották. További sorsuk aztán hellyel-közzel azonos volt: hosszú utazás marhavagonokban, majd a donyeci bányavidék, nehéz munka, rossz táplálkozás, járványok, sok halott. Az első betegszállítmányok az ő esetükben is 1945 nyarán-végén indultak haza, míg a többség 1947 nyarától 1949 végéig térhetett (ha megélte) haza családjához. Sokukat eleve az Odera melletti Frankfurtba vitték s onnan kerültek - viszontagságok után - időközben kitelepített hozzátartozóikhoz. Megemlítendő még, hogy sok németet szedtek össze a Budapesttől délre - keletre eső helységekből is a főváros ostroma idején. Összességében Magyarországról mintegy 60 ezer német került a Szovjetunióba "málenkij robot"-ra; mintegy a fele volt ennek hadifogoly s a másik fele származása miatt deportált.

67 A megtorlás, az elrettentés a teljes magyar lakosságot sújtotta 1944 végén, 1945 első felében. Összesen kb. 600 ezer magyarországi lakos került akkor a Szovjetunióba hadifogolyként, deportáltként. Többségük nem a fronton esett fogságba, hanem elsősorban civilként, kisebb részben alakulatától már régen elszakadt, fegyvertelen, menekülő katonaként - sok-sok esetben már a fegyverszüneti szerződés megkötése ill. az ország teljes megszállása után, április-május folyamán. Az említett 600 ezerből 200 ezer soha nem térhetett haza, elpusztult a lágerekben: ez a szám nagyobb, mint a tényleges harcokban elesett magyar katonák száma.

68 67 Das Schicksal... (i.m.) 42 E s. köv. 68 Stark Tamás számításai szerint a világháborúban résztvevő, megnagyobbodott területű Magyarország a tényleges harcok során 140-160 ezer katonát vesztett; ugyanezt az adatot találjuk Szabó Á. Ferenc