Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 20. Berg Ádám írásaiból - 20/b. El nem küldött levelek

Kedves Anyukám! Eljött megint egy húsvét, a negyedik. Vajon hányjon még? Otthon most biztosan terített asztal, sülve, főve, s nekem még a mai kenyerem sincs meg. Nagypénteken ért az a szerencse, hogy újból lementem a bányába, a kettes csúszdába, mint vájár. Tegnap levélosztás volt, de én nem kaptam, nem is várok már semmit, csak kíváncsi vagyok, vajon mi vár még rám ez életben. Nem töröm már a fejem semmin, lesz, ahogy lesz. Már nem számolom a pénzem, míg van, zsebbe nyúlok, váltok s eszek, ha nincs, akkor majd lesz valahogy. Elnézegetem fényképüket, s néha álmodozom. Klárika, "Hangya", fehér köpeny, bál, estélyi ruhás lányok: mintha álom lett volna az egész. Most sár és sár. Húsvét, s én egy bányászlámpa fényénél hányom a szenet. De fel a fejjel, még élünk, s amíg élünk, nincs veszve semmi. 1848. március 28. Kedves Anyukám! Két hónappal később. Közben voltam fenti munkás, a repülőtéren, de azt hiszem ezt megkoplalom. Most az egyes ucsasztában dolgozom. Színész lettem, mindenki által elismert bohóc, szép pálya, üres zsebbel. Ebben a hónapban, majd többet keresek. Édes Anyukám! Hogy mikor fogok már egyszer hazakerülni, ezt szeretném már tudni. Ma vasárnap van, de rossz idő, az ebéd lekváros tészta, s Matyival, Bigével, közösen ettünk egy ingyen ebédet. Most nagyon szép szobánk van, négyen lakunk egy szobában, a földre pokrócot terítettünk. Van falvédőnk, s két testvérem, románok, Edit és Margaret. Jópofák mind a ketten. Alter Jóska, Rákóczi, Strifler Jancsival lakik egy szobában. Én a Náninak udvarolok, ha Ő is úgy akarja. Egészen jól megtanultam már németül beszélni. A május elseje egészen ünnepi volt. Valahogy éreztem, hogy ünnep van. Úgy elnézem a lányokat, hogy futnak egy kis boldogságért, egy kis szórakozásért. Szinte úgy néz ki, mintegy nagy "Bordák" az egész. Néha belénk döbben az otthon, testvér, szülő, család. Néha eszünkbe jut, hogy rosszul viselkedünk, hogy vár ránk egy szebb élet, egy jobb, egy erkölcsösebb de ha eszünkbe jut, hogy talán hamarosan odakerülünk, s talán el kell számolnunk az itteni életünkkel, akkor félünk az otthontól, ami után annyira vágyunk. 1848. május 8. 111