Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században - Gyulai füzetek 3. (Gyula, 1991)

lettebb kézművesiparral rendelkező szabad királyi városok közül is csak a legnagyobbakban szerveződtek ilyen nagy számban. A mezővárosokból általában legfeljebb 2-3 céh létezéséről maradtak fenn adatok, a XV. század végéig még Debrecenben is csak 5, majd a XVI. század közepéig további 3 alakult. Feltehető, hogy az azonos vagy rokon mesterséget űzőknek laza társulásáról, esetleg tisztán vallási társaságok alakításáról lehetett szó, azaz az érdekképviseletnek a privilégiummal ellátott, meghatározott hierarchiával rendelkező céhszervezetet megelőző, olyan, a szabad királyi városokban is ismert Csoportosulásai 26 jöttek létre, amelyeket Szűcs 3enő szemléletesen leírt. Az sem kizárt, hogy a takácsok confrátérnitása is csak ilyen vallásos társulás volt. Céh szerveződéséről csak a szabó és szűrszabó mesterségen belül maradt fenn adat. 1543-ban a gyulai tanács ismerte el statumaikat, amely a budai szabók és szűrszabók 1489-ben Mátyástól nyert, és 1516-ban Brandenburgi György által megerősített kiváltságlevelének átvétele volt. A szabályzat a nagyváradi szabók részére 1614-ben készített átiratban maradt fenn, a bevezető sorok szerint a nagyváradiak csak a vallási rítusra vonatkozó idejétmúlt szabályokat hagyták ki, a többi az eredeti változattal szószerint egyezett. Bár a céhszabályzatot nyilvánvalóan a budai szabók XV. századi igényeinek megfelelően fogalmazták meg, fél évszázaddal későbbi átvételükre Gyulán azért kerülhetett sor, mert ekkor a kézművesek helyzete itt is, legalábbis ebben a szakmában az érdekvédelem hasonló formáit tette szükségessé. Nyilván ezért választották a rendelkezésre álló minták közül a budait. így a szabályzatból bizonyos következtetések levonhatók az egyik legnépesebb szakma helyzetéről, némi fenntartással bizonyos pontok vonatkozásában. így például a szakmát nem céheshelyen elsajátítókra, vagy a nemesek szolgálatában álló szabókra vonatkozó korlátozások Gyulán feltehetően kisebb fontossággal bírtak, mint a fővárosban. A céhalapítás fő célja - mint mindenütt - a céhtagok monopoljogának biztosítása volt a helyi piacon. E statútum 35. pontja is kimondta, hogy idegenek csak az országos vásárokon árusíthatnak, akkor is csak a kapuk között vagy boltokban és nem a piactéren. A 37. pont az árusítási korlátozást azzal a tilalommal toldja meg, hogy idegenek még a vásár idején sem szabhatnak vagy varrhatnak (azaz dolgozhatnak megrendelésre). A városon belüli versenytársak közül a várban dolgozó "kontárokat" és a nemesek szolgálatában álló szabókat tiltották el termékeik eladásától a városban. A nemesek házaiban lakó, vagy azokat bérlő, de a nemeseknek szolgálattal nem tartozó szabók (akik egyébként inkább Budán fordulhattak elő nagyobb számban) kötelesek voltak magukat a céhszabályoknak alávetni, a céhterhekben osztozni és nem "zúgolódhattak" a céh ellen. És