Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században - Gyulai füzetek 3. (Gyula, 1991)

Faipar: 1 pajzsgyártó 1 asztalos 1 esztergályos 2 kerékgyártó 1 kádár Építőipar: Egyéb: 2 fazekes 1 ács 4 szitakészítő 4 borbély A kézművesek száma a kimutatottnál valószínűleg nagyobb volt, mert az adójegyzék nem sorolta fel a zsellér-családfők nevét, akik között nyilván jónehány iparűző akadhatott, hiszen számos nagyjából egykorú, főleg a Dunántúlon, illetve a Duna-Tisza közében fekvő mezővárosra vonatkozó adat azt tanúsítja, hogy ez idő tájt a mezővárosi kézművesek 25-30%-át a zsellérek között tartották számon.*

5 Mint a korabeli mezővárosokban általában, Gyulán is a legnépesebb iparág a ruházati cikkeket előállítóké volt. A kézműveseknek csaknem a fele (48%-a) a szabó, varga és szűcs mesterséget űzte. A második legnépesebb szakma a fémfeldolgozóké volt. Differenciáltságát a magasabb fogyasztói igények hívták életre: a fegyverkészítéssel foglalkozókat nyilván a katonaság szükségletei vonzották ide, bár a hatalmaskodásban részt vevő gyulai polgárok nagy száma, a marhahajtók önvédelme, s majd az 1520-as évek végétől a háborús események a polgárság fegyverhasználatát is szükségessé tették. ötvösök neve a XV. századtól kezdve szinte minden, a gyulai lakosok egy részét vagy összességét felsoroló forrásban szerepel. Vevőkörük nem korlátozódott az igen gazdagon javadalmazott gyulai plébániatemplomra és kápolnákra, vagy a várbeli tisztekre és környékbeli nemesekre. Köztudott, hogy ötvösműveket a XV. század végétől nem csak a polgári, de a paraszti háztartások összeírásában is említenek, legalábbis a Dunántúlon, ahol ingóságaikról bővebb adatok maradtak fenn. Joggal feltételezhető, hogy a kereskedésbe bekapcsolódó, kedvező eladási lehetőségeik révén pénzzel rendelkező gyulai polgárok és módosabb környékbeli jobbágyok is vásároltak aranygyűrűt, ezüst gyertyatartót és más ezüsttárgyakat. Annál is inkább, mert - a nemesítettek kivételével - pénzükért földet nem vásárolhattak, így azt nemesfém tárgyakba menekítették. Ez a XVI. század zűrzavaros viszonyai között különösen célszerűnek bizonyult, hiszen e vagyontárgyak könnyen elrejthetők és elmenekíthetők voltak.