Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

vagyis hat forint ára ebéddel kellett megvendégelnie mestertársait. Érdekes szokás volt, hogy a mester fia, vagy amelyik legény céhbeli mester leányát vagy hátramaradt özvegyét vette feleségül, céhbe álláskor csak féltaksát fizetett. Ezt a kedvezményt még akkor is megadták neki, ha már mint mester nősült is meg. (Minden mesternek meg kellett nősülnie.) Ilyenkor addig nem kellett kántorpénzt fizetnie, míg a féltaksába le nem számították. Egy fiatal mester azonban vérszemet kapott, özvegységre jutván, másodszor is céhbeli mester leányát vette el, és az első féltaksa visszafizetését is kérte. A céh azonban ebbe már nem ment bele. A mesterek idővel annyira elszaporodtak, hogy számuk 200-ra is felment. Ezért a céh úgy határozott, hogy idegen származású legényt nem vesz be a céhbe, ha csak nem a céhből nősül. Sőt a helybelieket sem vették be 22 éven alól. Ez a nagy megszorítás azonban csak arra vezethetett, hogy a kontárok száma évről-évre nőtt. Kontár a céhbe nem tartozó mester volt. Amelyik városban céh volt, ott nem tűrték meg a kontárokat, szerszámjukat, sőt munkájukat is elszedték. A kontárok készítményeit céhbeli mesterembereknek sem volt szabad árulnia sem otthon, sem a heti piacon. Ez a tilalom azonban a "közönséges sokadalmakra" (vásárokra) nem vonatkozott. Ott bárki árulhatott kedve szerint akármit. VII. A céhbeli mesterek közt. felmerült kisebb-nagyobb súrlódásokban és vétségekben a céhgyülekezet ítélkezett. Hatalma eleinte oly nagy volt, hogy a városban kontárkodó mesterek teljes műhelyberendezését lefoglalhatta, sőt a céhbeli mesterektől is elkobozhatta a kontároktól átvett portékát. ^ A céhszabályok 1-2 Ft pénzbírsággal szorították a mestereket templomba járásra, a céhmester iránt való engedelmességre, a céhgyűléseken való megjelenésre, elhagyott mestertársuk ápolására és céhbeliek temetésén való részvételre. Ha valamelyik mester "czégéres vétekbe" esett, a céh ki is zárhatta. Ilyen eset mindössze egy fordult elő a céh életében. Nemegyszer megesett, hogy a mesterek egymás legényét elcsalták. Leggyakoribb vétség azonban egymás kisebbítése és legyalázása volt. Különösen míg a céh virágzott, a jómód gyakran tette elbizakodottá a mestereket. Könnyen összeszólalkoztak. Egymást "adtával teremtettével" szidták, egymás lelkét emlegették, sőt - ami száz esztendeje legnagyobb sértés volt - huncfútnak titulálták egymást. A büntetés viszont sohasem maradt el. Százával vándorolt a két forintos bírság a céhládába, úgy tartották, hogy megérte. Legalább kimondották, ami a szívükön feküdt. 58