Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

Ez a legérdekesebb és legjellemzőbb: "A Mesterlegénynek a műhelyben fütyölni, dohányozni, feltett süvegben, sarkantyús csizmában munkálkodni, fajtalan beszédeket tenni, parázna vagy egyéb illetlent énekelni, egy heti bér büntetés alatt nem szabad!" A legények szívesen dolgoztak a maguk zsebére: kontárkodtak. Hiába volt minden büntetés. Oly nehéz és költséges volt a mesterek sorába való állás, hogy a kicsiny bér mellett a szegényebb sorsú legény, ha csak a mester leányát vagy özvegyét nem vette el, még álmában sem gondolhatott rá. De meg a céh ilyenkor fizethette vissza egyedül az izgága, korhely legénynek azt a sok borsot, amit a legény évek folyamán a mestere orra alá tört. - De erről legközelebb. VI. A mesterlegényeknek három esztendőt kellett vándorolniuk. Kezükben a szerszámosládával, hátukon az elemózsiás tarisznyával járták az országot. Legtöbbjét megszédítette a határtalan szabadság. Ezek alig melegedtek meg valahol, máris odább álltak. Csalogatta őket a végtelen róna délibábja, az útszéli pitypang, amelynek röpke bóbitája ott táncolt előttük a napsugárban. Ketten-hárman ballagtak együtt nótaszóval. Közben nagyokat beszélgettek, nagyokat hallgattak. Leheveredtek a selymes fűre s felettük nyilallott fölfelé a dalos pacsirta. Szép élet volt ez, kicsiny igényű s épp azért gondtalan. Aztán minden városnak megvolt a maga csábító varázsa. Itt jó dohány volt, amott meg jó bor. Tapasztalni lehetett. Meg aztán más város - más leányok. De a végén csak megbolygatta álmukat a szülőföld emléke. Vajon a kapushíd aljában lesik-e még a csimbókus hajú, öreg halászok a hálókáva rebbenését, viszszadobják-e még az araszos halakat a vízbe, hogy nagyobbra nőjenek. Megy-e még a virtuskodás a Magyar-Gyulát a Német-Gyulától elválasztó János-árka hídjánál. Vajon leselkednek-e még esténként a német legények a nepomuki Szent János szobra mögött, hogy át akar-e jönni valamelyik magabízó magyar legény német lányhoz garággyát taposni. Hamar előkerült a görcsös vándorbot, s a vándorlegényt, mint valami láthatatlan aranyszál, húzta-húzogatta hazafelé a honvágy. Itthon persze mester szeretett volna lenni a legény mielőbb. De ez nem ment valami könnyen. Sok költséggel járt. Nagy volt a mestertaksa is, meg aztán a remeket is a magáéból kellett készítenie. Legtöbbje éveken át tudta csak összekuporgatni a pénzt. Ha sikerült, a letelepedésre engedélyt kért a földesúrtól és alázatos ins56