Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - Gyula a polgári demokratikus forradalomtól a tanácsköztársaságig

A néptanács megalakulása A Nemzeti Tanács december 26-ára a Kossuth térre népgyűlést hirdetett. A gyű­lésre a szociáldemokraták a világszabadságot éltetve és Marseillaise-t énekel­ve, vörös zászló alatt vonultak fel. A népgyűlés a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagjait több szociáldemokrata és 48-as párti taggal egészítette ki. Ez a balratolódás az elnökség összeállításában is megnyilvánult, ugyanis Berényi Ármin elnök mellé a szociáldemokrata Martos Manót és a 48-as K. Sehrif­iért Józsefet választották egyenrangú társelnökké. Az 1919. évi VIII. néptörvény feloszlatta a nemzeti tanácsokat, és helyükbe néptanácsok alakítását rendelte el. Ennek értelmében február 27-én a Nemzeti Tanács feloszlott, helyébe március 4-én megalakult a Gyulai Néptanács. Elnöke Schriffert Ferenc ügyvéd, h. polgármester lett, hivatalból tagjai a város 6 ve­zető tisztviselője. A város politikai pártjainak vezetőségéből a megye kormány­biztosa 11 főt nevezett ki a néptanácsba, kettőt-kettőt a Polgári Radikális Pártból, a 48-as Pártból és a Kisgazdapártból, ötöt pedig a Szociáldemokrata Pártból. 1919 elején az érdeklődés homlokterébe a földosztás került. "A földosztás előmunkálatai országszerte megkezdődtek és serényen folytak. Az igénylők össze­írására Gyula városban, - írja a helyi lap - a kiküldött bizottságok előtt ösz­szesen 1532 egyén jelentkezett, kik a földet mind tulajdonilag óhajtják megsze­rezni és nem örökbérlet rendszere szerint." A lap egy másik számában részlete­sen ismerteti, hogy kik tarthatnak igényt családi kisbirtokra, háztelkekre, családi kertre, munkásbirtokra. "A kielégítés sorrendje ez: Elsők a rokkantak, azután a családos gazdasági cselédek, akik az illető birtokon dolgoznak, azu­tán a meghalt cselédek hozzátartozói, hadiözvegyek. Másodsorban következnek a nem rokkant, hadviselt, nőtlen katonák, s csak harmadsorban azok, akik nem had­viseltek." A kiosztást húzták-halasztották, a lap március 15-i száma még mindig csak azt az értesülést közli, hogy pár nap múlva megalakul a birtokrendezó választ­mány is. Ezek után "nemsokára meg fog indulni" Gyulán is a földosztás. Március 15-e megünneplése A néptanács 1919. március 15-én nagyszabású ünnepi felvonulást és gyűlést rendezett. Az ünnepségek lefolyásáról másnap Móricz István városi műszaki tiszt részletesen beszámolt a polgármesternek. 102

Next

/
Thumbnails
Contents