Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése

Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése A harmincas években egy német író arra a végeredményre jött és azt le is ír­ta, hogy az egyes országok történetét megírni még nehéz, hanem világtörténetet írni az már kömyű dolog, az már csekélység. Úgy találom és azt hiszem minden gondolkodó fő be fogja ismerni, hogy az írónak jórészt igaza van, de biztosan merem állítani, hogy ha ez állítást az országoknak és részeiknek története közt levő viszonyra alkalmazzuk, még nagyobb mértékben igaza lesz. Különben nem szándékom akár adataink gyér voltáról, akár pedig a segédeszközök hiányá­ról panaszkodni, csak a mélyen tisztelt közönség figyelmét akarám fölhívni e nehézségre, hogy így legyen elnéző, ha értekezésem folyamában talán megtéve­dek, vagy ha feladatomnak egyáltalában meg nem feleltem volna. Hogy éppen e tárgyat választottam, melynek kidolgozásában adat- és útmutatás hiányáról pa­naszkodni okom volna, azt fölkarolt tárgyam nagy jelentősége fejti meg. Abban a reményben ringattam ugyanis magamat értekezésem megírásakor, hogy talán sike­rül az első legfontosabb kérdéseket városom történetében megoldanom, hogy ta­lán irányt mutathatok szülőföldem történetének helyes megírására, irányt, me­lyen, ha én nem, szerencsésebb utódok a végcélt elérik. Választhattam volna há­lásabb és szebben kidolgozhatót, olyat, melyről több adatunk van, olyat, mely­ről éppen azért könnyebb ítéletet hoznom és mégis ezt választottam. Ezt, mert mindenki be fogja látni, hagy várasom történetében mindenekelőtt e kérdéseket, ti. a hely alapíttatását, a hozzácsatolt uradalom és vár keletkezését kell el­dönteni. Ezt választottam végre, mert míg bármely más kérdésre és időszakra nézve újabb adatok fölfedezését alaposan és joggal várhatjuk, az itt tárgyalt kérdésekre újabb és több adatot hiába várunk, előttünk lévén a müncheni okleve­lek legrégibbjei. Itt az ideje tehát, hogy ott, ahol több anyagra való várako­zás hiábavaló, hozzáfogjunk a földolgozáshoz és mutassuk meg, hogy az eddig összegyűlt történeti emlékek mit szólnak a fölvetett kérdésekre: Gyula alapítá­sára, a gyulai uradalom és vár keletkezésére, ki, hogy, mikor hozta létre eze­ket? Fel fog azonban tűnni a mélyen tisztelt közönségnek, hagy -legalábbis kezdet­ben- nem arról, amit a cím mutat, hanem az első birtokosokról beszélek. Honnan van ez? Nem másunnan, minthogy én őket tartom alapítóknak, bennök találom váro­som fejlődésének, virágzásának okát. Lehet, hogy ma különösnek látszik e né­zet, de igazolják mindazok, akik hazánk falvainak, városainak viszonyait a tö­rök hódítás előtt ismerik. Itt az alföldön a helységek, városok nagyobbodására 05

Next

/
Thumbnails
Contents