Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Olasz fogoly Gyula várában 1534-ben

ebédelve találtuk őt és engem kezével magához intett és kenyeret meg egy fél sült kappant adott és míg ettem, látván, hogy majdnem jégcsappá fagytam, kegyesen megengedte, hogy a tűzhöz ülhessek. Ott evés közben kívül-belül fölmelegedtem annál is inkább, mert ő nevetve, egy kupa jó bort nyújtván nekem, azt egészségemre kívánta. Azon éjjel ott tanyáztunk. A következő reggel Patócsynak egyik, Gyula nevű vára felé utaztunk. Megérkezvén oda, az urat ebédelve találtuk. Amint meglátott, hivatta a várnagyot és meghagyta neki, hogy engem ki ne eresszen a várból. Tettetvén magam, hogy nem értem, bátorítottak, hogy ne féljek. Gyula egy Erdély és Magyarország határán eső vár, egy mocsár közepén fekszik és oda nem lehet bemenni csak egyetlen úton. Ekképp fogságban lévén, az asztal szolgálatára rendeltettem, ahol az ő (Patócsy) felesége igen nagy szívességet tanúsított irányomban és adott nekem ingeket és más dolgokat, melyekre egy idegen fogolynak szüksége van. Időközben János királynak egyik szolgája jött oda és az urat az udvarhoz hívta. Ez azt gyanította, hogy a király elvette tőle a várat. De bármennyire eltávolította is a tárgyalásoktól övéit, engem nem kergettek el, gondolván, hogy nem értem meg azokat. Én, minthogy járatos voltam János király udvarában és sok urat ismertem ottan, elhatároztam, hogy levelet írok a kalocsai érsek és egri püspök Őkegyelmességének, (mert uram halála után János király az egri püspökséget Őkegyelmességének adta). Ez úr a Szent Ferenc-rend tagja volt és Frangepán Ferenc volt a neve. Ezen levélben megkértem Ökegyelmességét, hogy legyen kegyes és kérjen el engem Patócsytól; "Bizonyosan tudom - írám -, hogy Patócsy nem fog visszatartani engem, sőt még nagyobb dolgot is odaajándékozna kegyelmességednek, mint az én személyem, főképp azért, mert nagy félelem közt megyén az udvarhoz és kegyelmességed jóindulatára nagy szüksége vagyon." írtam még többet is, amit célom elérésére jónak láttam. Hasonlóképpen írtam a páduai származású Este Cartagine Hannibálnak, a királyi testőrség kapitányának, és egyúttal Mátyás úrnak, a király muzsikusának, az öreg Este Károly tanítványának, jó barátaimnak, kérvén őket, hogy Ökegyelmességével és másokkal együtt tegyenek meg mindent, amit jónak látnak, kiszabadításom végett. Lepecsételtem a leveleket, a király muzsikusának címeztem őket és a királynak azon szolgája által, ki a várba jött, el akartam küldeni. Ámde ekkorára az már elutazott. Kudarcot vallván, eszembe jutott, hogy van a háznál egy szolga, a mi tolmácsunk, aki sokszor, udvariasan fölajánlotta nekem szolgálatát. Míg Patócsy útra készült, én ennek átadtam leveleimet és rábíztam azokat. A szolga urával 128