Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)

A kisváros - Hogy a kávéházból este hazataláljunk

már be van vezetve az új világítás, és közmegelégedésre működik, dacára a gyenge áramnak, mely a világításnak nagyobb kiterjedésben való alkalmazását nem engedi meg. Az alkonyat után járó-kelő publikum örömére jelezhetjük azonban, hogy ez az ideiglenes állapot nem sokáig tart. A vállalkozók által a szerződésben kikötött magánlámpák mennyisége ugyanis már jegyezve van, és a vállalkozó társaság az állandó telep céljaira a Körös-parton már telket is vásárolt, amelyen legközelebb megkezdi az építkezést és az áramfejlesztő telep berendezését. Békés, 1899. dec. 3. 26/2. Gyula, 1901. január 27. A villanyvilágítással kapcsolatos panaszok A villanyvilágítás munkálatai a jövő hó elején fejeztetvén be, a város akkor fogja átvenni azt, egy Dutkay Béla polgármester elnöklete alatt álló bizottság je­lenlétében. Miután a szerződés úgy szól, hogy csak a teljes készenlét után, s csak az esetben vétetik át a város részéről a világítás, ha a szakértő bizottság azt jónak találja, óhajtandó volna, ha a világítást alaposan megvizsgálnák, mert sokfelől pa­naszolt alapos - általunk is tapasztalt - hiányokban bővelkedik a gyulai villanyvilá­gítás. Egyenetlen a lámpák világítása, sokszor az ívlámpák is alig hogy pislognak, az izzólámpák mellett pedig gyakran gyertyát kell gyújtani, hogy látni lehessen. Szóval a gyulai villanyvilágítás ma még rendkívül primitív, aminek okát a szakértő bizottság lesz hivatva megállapítani, s azt orvosolni. Panaszokat hallottunk arra nézve is, hogy nem tartják be a szerződésszerű égési órákat, reggel két órával korábban, délután pedig nagyon későn kapcsolják be az égőket, s mindezt az átalányt fizetők miatt teszik, akiktől sajnálják az áramot, és nem veszik tekintetbe az órák szerint fizetők követelményeit, akik pedig megfizetik a felszámított hektowattokat. Az átvevő bi­zottság figyelmébe ajánljuk ezeket a villamos mizériákat. Békés, 1901. jan. 27. 27. Gyula, 1904. március 27. Künzl Ernő mérnök dinamógép-kezelői szakvizsgája Sikeres vizsga. Gyula város kiküldte Künzl Ernő2 társulati mérnököt a buda­pesti m. kir. állami felső ipariskolában tartott dinamógép-kezelői szaktanfolyamra, ki a dinamógép-kezelői szakvizsgát jelesen tette le, s most már lesz a városnak egy kiváló szakértője, aki a villanyvilágítás műszaki ellenőrzésére, s hibáinak, fogyatko­zásainak megállapítására lesz hivatva. Békés, 1904. márc. 27. 2 Künzl Ernő (1870-1944) mérnök Künzl Károly m. kir. államvasúti főellenőr fia volt. Életútját részletesen ismerteti: D. Nagy András: Ötven éve hunyt el Künzl Ernő. In: Gyulai Hírlap, 1994. máj. 27. 76

Next

/
Thumbnails
Contents