Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)

A társas élet színterei - Színészek, prímások, mutatványosok

205. Gyula, 1882. május 21. A gyulai cigányzenekarokról Nagy dolog történt Gyulán. Rácz János és Farkas Józsi cigányprímások felad­va a két évtizedre viszonyuló ellenségeskedést, baráti jobbot nyújtottak egymásnak, s egyesítették bandáik javát. A kiselejtítettek azonban tizenketten, ifjú Badé Pista vezetése alatt versenyre keltek, s ha a sportklub megnyitóján bemutatott ügyes játé­kukból következtethetünk, ezután is két jó cigányzenekara lesz városunknak. Békés, 1882. máj. 21. 206. Gyula, 1902. április 13.-ss-ó- :Tarka képek8 [...] A gyulai társas életről nem is lehet ma már olyan diffamálólag nyilat­kozni. Aki szombat este ott volt a kaszinóban, meggyőződést szerezhetett erről. Ki­csiny, de lelkes csapat mulatott együtt, a katonaság és polgárság közt fennálló jó egyetértésben s olyan jókedvben, hogy reggel felé a fiatalság egyik legvállalkozóbb szellemű s szellemes tagja, magára akarta vállalni a hajnalhasadásának meggátlását. De ez nem is lehet másképp ott, ahol olyan közszeretetben álló elnök és igazgató állanak az ügyek élén, mint a gyulai úri kaszinóban. A kaszinónak ebben a helyiség­ben ez volt a hattyúbálja, még a folyó hónapban átköltözködik az új helyiségbe, s ahány ház, annyi szokás, azaz a jövő titka, hogy az új helyiség beválik-e? A társadalmi élet élénk megnyilatkozásának tekinthető az is, hogy szombaton és vasárnap este a tarka színpad nagy közönséget vonzott a Komló éttermébe, és­pedig tekintettel a szigorúan szolid családi műsorra, a férjek feleségeik társaságában jelentek meg; a polgári elemet a katonaság tarkázta. Az előadás mindvégig érdekes volt s az egyik szereplő a férjeket is kidicsérte: Ha nem volna gólya, Nem volna madár, S ha nem volna házas, Nem volna sz ..... B ékés, 1902. ápr. 13. 8 A tárca Kiss László írása. 396

Next

/
Thumbnails
Contents