Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Hagyományos és változó női szerepek
amire szüksége van: a férj - bármily finom, udvarias, előzékeny, gyöngéd legyen is - szomorodott szívvel vallja meg magának, hogy csalódott feleségében, mert nem azt találta fel benne, amit tényleg keresett, s ez a tudat boldogtalanná teszi, és ha bír is a fent elsorolt tulajdonságokkal, ami ritkaság, bánatát mégsem titkolhatja sokáig, s abban a pillanatban, melyben feleségének ezt tudtára adja, kitör a boldogtalanság első vihara, hogy azontúl annál gyakrabban ismétlődjék. Mert ritka ám az a nő, aki azt mondaná férjének: „Beismerem, hogy neked van igazad. De örömest tanulok, ha te tanítasz, hogy tetszésed szerint vihessem házunkat.” Az a férj is ritka, aki képes és elég gyöngéd arra, hogy ezután durván ne éreztesse nejével fölényét. De akad ilyen is. És akkor helyrezökken valahogy a megzavart boldogság. A férj szeretettel tanít, a feleség hatványozott buzgalommal tanul, és a biztos tönkremenés ki van kerülve. De ha a férj nem ért a gazdálkodáshoz, a feleség meg a takarékossághoz, ott olyan pusztulás szokott beállani, mely legtöbbször a legtragikusabb módon végződik. Szent kötelessége tehát minden anyának, hogy leányai, ha nem is mennek férjhez, hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak, szent kötelessége, mondom, minden anyának, hogy gyermekének az életben tisztességes állást biztosítson. Ez egyáltalában nem lehetetlenség, sőt még nem is olyan bajos, ha úgy vesszük. Hovatovább, mindinkább kihalnak azon előítéletek, melyek a nőt sok társadalmi állásból kizárják, és már nem kell kőfalak ellen harcolnunk, csak törpe tövisgátak vannak előttünk, melyek legfeljebb megkarcolhatnak egy kissé, de komoly akadályt nem képezhetnek. Nemrég az ideje, hogy a nők emancipációja szóba hozatott. Mit értettek alatta, vagy mit értettek alatta legalább azok, kik magukat emancipált hölgyeknek nevezék, azt nemigen szép tudni. De bizonyos előítéleteket a hölgyeknek is le kellene győzni, hogy az őket megillető munkatért elfoglalhassák a társadalomban. Mit gondolna a világ egy olyan ifjúról, ki kenné, fenné, piperézné magát, s csak a mulatságra és táncra állana az esze és arra várna, hogy tegyen szert egy emancipált nőre, ki azután vagyonából vagy hozományából őt eltartsa? Mihelyest a szülék komolyan törekednek arra, hogy nemcsak fiaik, hanem leányaiknak is legyen alkalmuk saját keresményeikből megélni, meg lesz téve a legfontosabb lépés a nők emancipációjára nézve. Van ugyan munka, mit nő nem végezhet, éppen úgy, mint van munka, mit férfi nem szokott végezni, hanem nem is ilyen munkálkodásról szólok én. Nőszabók, ruhafestők, órások, vésnökök, sebészek, ápolók, szakácsok, rajzolók, könyvvivők, kereskedők, színészek tulajdonképpen mind olyan munkát végeznek, melyek a nők foglalkozási körébe tartoznának. A tanítónői, postai és távírászati állások is sok tekintetben és sok helyen nők által is végezhetők. Vajon nem kellene-e a nőknek is a felesleges piperékkel felhagyniok, vajon nem kellene-e leányainkat is úgy nevelni, hogy ők se várjanak arra a bizonyos férfiúra, aki őket majd eltartja? Tessék meggyőződni. Nincs törvény, mely a nőt a foglalkozásoktól eltiltsa, csupán önbalgaságunk az akadály. Szeretném tudni, hogy miért ne tudna egy nő úgy fényképezni, festeni, rajzolni, könyvet vezetni stb., ha tehetsége is van hozzá, mint a férfiú? Még író is lehet (amint már példák is vannak erre) éppen úgy, mint bárki más, hacsak a természet szellemmel megáldja. Nem áll, hogy a hölgyeknek a ház körül is van annyi dolguk, hogy egyébre még idejök se jut. Fordítsák csak azt az időt, mit némelyek csevegésre, érzelgésre, 293
