Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A források elé
vettük alapul. Azaz a polgárságot rendnek tekintettük. Azokat a dokumentumokat kerestük, amelyek a helyi polgári normákat és formákat tükrözik, amelyek a kisvárosi polgárságot összekötő társadalmi háló szövetét mutatják meg. Az előzőekkel azonos súlyú kérdésnek tekintettük a város polgárai számára otthonként szolgáló privát és városi környezet bemutatását is. Várostörténeti előzmények A kötetünkben megidézett polgárok otthona Békés megye akkori székhelye, Gyula volt. A dél-alföldi városokat és mezővárosokat nem a polgárosodás gócpontjaiként tartja számon a történeti irodalom. A XVIII. században újratelepült, nagy határú mezővárosok nagyobbrészt protestáns lakói a XIX. század első felére gazdaságilag megerősödtek, s általában élni tudtak a gyarapodás, a társadalmi emelkedés kínálkozó lehetőségeivel. A legmódosabb települések, mint Békéscsaba vagy Szarvas 1845-ben önkéntes örökváltsági szerződést kötöttek földesuraikkal. A jobbágyfelszabadítás, majd a tagosítás lezárulása után a saját tulajdonhoz jutó birtokos parasztság egy része megerősödött, s a hajdani mezővárosok többségében parcellázással, vásárlással a környező nagybirtokok területének nagy részét is megszerezték. A Monarchián belüli védett mezőgazdasági piac előnyeit a Békés megyei birtokosok is élvezték, s a középbirtokos parasztság egy része elindult a társadalom középrétegei felé vezető úton. Egyelőre hagyjuk nyitva azt a kérdést, hogy ez egyúttal a paraszt- polgári státus elérését is jelentette-e, mindenesetre ez a réteg fogyasztóként már volt annyira számottevő, hogy a korábbiaknál jóval szélesebb iparos, kereskedő, szolgáltató réteget eltartson. A nem túl népes helyi igazgatási apparátus, a szabadfoglalkozású értelmiségiek mellett az iparban, kereskedelemben és szolgáltatásban tevékenykedő réteg adta a formálódó polgárság magvát. Ez a polgárosuló mag a Békés megyei településeken a helyi társadalom elenyésző kis hányadát tette ki. Gyula város jellegében, a lakosság társadalmi összetételében jelentős mértékben eltért a népes, általában nagy határú Békés megyei nagyközségektől. Gyula a középkorban az ország 10-12 legnagyobb mezővárosa közé tartozott, a nagy kiterjedésű gyulai uradalom székhelye volt, a XVI. században a vár komoly katonai szerepet töltött be. A török hódoltság, majd a Rákóczi-szabadságharc a gazdag és színes középkori múlt emlékét csaknem teljesen eltörölte. Megmaradt viszont a vár, s ez a hódoltság korát átvészelő impozáns épület önmagában is jelezte, hogy Gyula a térség centruma. Az új birtokos, Harruckern János György is itt rendezte be uradalma központját, a későbbiekben pedig Gyula lett Békés megye székhelye. A vár által szimbolizált középkori múlt éppen a polgárosodás időszakában értékelődött fel: a gótikus téglavár az itt élők identitását erősítette, minden gyulai számára láthatóan jelezte, hogy egy önmaga sorsát évszázadokkal mérő közösség tagjának tekintheti magát. A város újranépesülésének kezdő dátumát a helytörténeti irodalom 1715-re teszi: ekkor érkeztek ide katolikus magyarok. Ugyanakkor Kosa László kutatásai alapján azt is tudjuk, hogy a református népesség jelenléte folyamatosnak tekinthető. A református és katolikus vallású magyar népesség mellé a földesúr németeket telepített, a Gyulán letelepülő németek a Fehér-Körös ágai által közrefogott „szigeten” önálló közigazgatással rendelkező saját várost — Németgyula - teremtettek. 25
