Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A források elé
A FORRÁSOK ELE Kötetünkben egy alföldi kisváros, Gyula polgárságának dualizmus kori történetét szeretnénk bemutatni egykorú források segítségével. A kutatás során arra törekedtünk, hogy a polgárság életét tükröző dokumentumokat a lehető legteljesebben feltárjuk. A könyv olvasóit szeretnénk bevezetni a polgári házak fogadószobáiba, meg akarjuk mutatni a konyhát és a kamrát is. Az érdeklődőket szeretnénk elkalauzolni a társas élet színtereire: a kaszinók és körök vendéglőibe, a báltermekbe, a kávéházakba és a cukrászdákba. A megmaradt narratív források segítségével egy-egy család belső életének fontos mozzanatairól, a nevelés, az értékátadás folyamatáról vagy akár az udvarlási szokásokról és a párválasztás egyes mozzanatairól is képet adunk. Az 1867 és 1918 közötti évtizedekben gyökeresen átalakult a város lakóit körülvevő szőkébb és tágabb környezet: a pallójárdákat tégla-, majd betonjárdák váltották fel, kiépült a városi világítás, a telefonhálózat és Gyulát is elérte a vasút. Ez a sokrétű változás ugyancsak könyvünk tárgya. S természetesen megpróbáltuk feltárni azokat a dokumentumokat, amelyekből kiolvasható, hogy mitől polgár a polgár. Vagyon, képzettség, kapcsolati tőke kell hozzá, vagy mindhárom nélkülözhetetlen eleme a polgári státusnak? Ki a polgár? A források feltárása során nagyon hamar találkoztunk azzal a kérdéssel, amit a városban megjelenő Békési Lapok cikkírója is feltett magának 1878-ban: „Ki hát a »polgár« Gyulán?!”1 A módos, önálló iparosokat, a városi tisztviselőket tömörítő Polgári Kör és a megyei elitnek otthont adó Kaszinó egyesülését felvető kezdeményezés kapcsán kirobbant, rendkívül érdekes vita résztvevőinek fogalomhasználata nagyon bizonytalan. Az egyértelműnek látszik, hogy a vitázó felek az önálló iparosokat a polgárok közé sorolták, de volt, aki gyorsan hozzátette, a „szegényebb kézműveseket” nem sorolják magukkal egy kategóriába a polgárok. A hagyományos elitet tömörítő Kaszinó tagjait leggyakrabban az „intelligencia” megnevezéssel illették. A vitacikkek egyikéből-másikából az is világosan kiderül, az „intelligencia” szerényebb jövedelmű tagjai úgy érezték - műveltségi tőke ide vagy oda -, hogy a polgárok nem tekintik őket magukkal egyenrangúaknak. A később keletkezett dokumentumok az 1878-as vitához hasonló változatos tartalommal használják a polgár kifejezést. A történeti szakirodalom sem ad egyértelmű értelmezési modellt. Halmos Károly, aki az 1990-es évek elején először tekintette át a polgársággal, a polgárosodással kapcsolatos friss történeti irodalmat és a jellegzetes értelmiségi diskurzusokat, azt tapasztalta, hogy „a magyarországi történeti irodalom polgársággal-polgárosodással kapcsolatos szóhasználata zavaros”.2 Elemzését a következőképpen zárta: „[Szerző] korábbi vizsgálatai nem adtak választ arra a kérdésre, hogy mi a »polgár«, a »polgári«, a »polgárosulás« »igazi értelme«. A friss irodalom áttekintéséből kiderült, hogy e 1 T.-r.: Ki hát a „polgár” Gyulán?! Békési Lapok., 1878. febr. 3. L. 1/3. sz. dokumentum. 2 Halmos Károly: Magyarországi polgárosodás : Tallózás az 1988-1992 közötti történeti irodalomban. Aetas, 1994. 3. sz. 95. 23
