Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Vagyon, jövedelem, státus
az éjjeli szolgálatra — a szabályszerű napidíjak és útiköltségek a társulat területén belül teendő útjaira is megtérítendők. A társulati építkezések tervezését megelőző felvételek eszközlése, vagy pedig társulati építkezések, illetve [ezek] ellenőrzése céljából a társulat területén belül teendő utazásai alkalmával a társulati igazgató főmérnök és szakaszmérnök napidíjakat és útiköltségeket nem számíthatnak fel. 92. § Budapestre vagy a társulat székhelyétől több mint 200 kilométerre szóló kiküldetések alkalmával a napidíjak kétszeres összegben számíttatnak fel. 93. § A 90. §-ban megállapított illetmények csak azon esetben számíthatók fel, ha a kiküldetés felsőbb hatósági intézkedés következménye, vagy az arra jogosított társulati hatóságoktól származik. Ilyen jogosított hatóságok a választmányi és érdekeltségi tagokra, valamint az igazgató főmérnökre nézve a közgyűlés, a választmány és az elnök, a társulat többi tisztviselői és gátőri személyzetére nézve a közgyűlés, a választmány, az elnök és az igazgató főmérnök. Az elnök hivatalos, valamint a Tisza-völgyi Társulat központi bizottsági ülésekre, Budapestre történő utazásai, továbbá árvédelemnél az igazgató főmérnök és szakaszmérnök utazásai kiküldetés jelleggel bírnak. Árvédelemnél éjjeli szolgálatra kirendelt tisztviselők a társulat székhelyén is napidíjat számíthatnak fel. 94. § A számlák az utazás befejezte után a kiküldetést tartalmazó okirat másolatával felszerelve, az igazgató főmérnöknél nyújtandók be, és csak számfejtés után, az elnök utalványára fizettetnek ki. Az útiszámlák az abban felszámított napidíjak után, II. fokozat szerinti nyugtabélyeggel látandók el. 95. § Nagyobb építkezéseknél a munkavezető mérnök napidíjak helyett építési pótdíjat kap, melynek engedélyezése iránt a választmány vagy az építőbizottság intézkedik. 96. § A társulati tisztviselők, gátőrség és szolga évi fizetései, lakbérei és egyéb illetményei a következő táblázatban vannak megállapítva: 150