Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok
végzett, majd 1955 novemberéig, a tényleges katonai szolgálatra való bevonulásáig, ő is a sarkadi cukorgyárban dolgozott mint vasbetonszerelő. Büntetlen előéletű, nőtlen ember. Katonai szolgálatát előbb Kiskunhalason kezdte, majd az ellenforradalmi események után, a békéscsabai összevont alakulathoz került ő is. Katonai szolgálata alatt egyébként jól megállta a helyét, több dicsérete volt, sőt sortisztessé előléptették. Ugyancsak nem volt vele szemben kifogás a termelőmunka területén sem. III. terhelt Podobni János polg. egyén, szintén munkáscsaládból származik. Apja gépkocsivezető volt, ő azonban házasságon kívül született, így apját nem ismerte. Később édesanyja férjhez ment, nevelőapja órássegéd. Szülei vagyontalanok, ketten vannak testvérek. Öccse gimnáziumba jár. Katonai szolgálatra történt bevonulása előtt ő is a sarkadi cukorgyárban dolgozott mint segédmunkás, ahol vele szemben különösebb kifogás nem volt. 1956 júliusában vonult be tartalékos átképzésre egy bányász kisegítő műszaki alakulathoz, ahonnan 1956. december 28-án leszerelt. Cselekménye elkövetése idején ideiglenes katonakönyvvel ellátott tartalékos honvéd volt, tehát lakóhelyén jogosan tartózkodott. Vádlott 1953 márciusában nősült, felesége szintén munkásszármazású, két gyermekük van. Feleségétől azonban különváltan él és egy másik, ugyancsak munkásszármazású nővel él közös háztartásban, mivel az előző házasságuk felbontását a bíróság még mind ez ideig nem mondta ki. A második együttélésből gyermekük nincs. Hat általános iskolát végzett, alacsonyabb szellemi képességű, ideges alaptermészetű ember. IV. terhelt Széplaki János szegényparaszti osztályhelyzetű, szülei termelőszövetkezeti dolgozó parasztok. Hatan vannak testvérek. Ő is 1956. év nyarán vonult be Debrecenbe a tényleges katonai szolgálatra. Az ellenforradalom leverése után ő is Békéscsabára került a kérdéses egységhez. Nős, felesége munkásszármazású, gyermekük nincs. Terhelt a tényleges katonai szolgálatra való bevonulása előtt mint villanyhegesztő dolgozott, a termelő munkában megállta a helyét. Büntetlen előéletű. V. vádlott Kiss Károly tizedes szintén munkáscsaládból származik, apja cukorgyári munkás. Szüleinek 1 családi ház vagyonuk van. Nyolcán vannak testvérek, ebből három a felnőtt korú. Katonai bevonulása előtt, 1955. novembert megelőzően a gyulai vízmű igazgatóságnál dolgozott, mint karbantartó lakatos. Vagyontalan, hét általános iskolát, két ipari iskolát végzett, büntetlen előéletű, nőtlen ember. Az ellenforradalmi események leverése után került ő is a békéscsabai összevont alakulathoz. VI. terhelt Kesztyűs Gábor is munkásszármazású, apja cukorgyári kovács. Teljesen vagyontalan, csupán szüleinek van egy kis családi ház vagyonuk. Hárman vannak testvérek, ezek közül kettő felnőtt korú, ő maga 1956 nyarán vonult be ugyancsak a debreceni kisegítő alakulathoz, ahonnan az ellenforradalmi események idején Békéscsabára osztották be. 1957 tavaszán nősült, felesége munkásszármazású, gyermekük nincs. Vádlott is büntetlen előéletű. A polgári életben a sarkadi sütőipari vállalatnál dolgozott mint sütősegéd. VII. terhelt Fekete Sándor határőr, munkáscsaládból származik. Apja cukorgyári munkás Sarkadon. Két testvére van. 1955 őszén vonult be ő is katonai szolgálatra, ezt megelőzően a sarkadi moziüzemi vállalatnál dolgozott mint mozigépész. Nőtlen, hat elemit végzett, egy alkalommal volt büntetve négy hónapi 227