Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok

583. Gyula, 1957. május 20. A megyei bíróság ítélete a sarkadi Buzi Károly ügyében A Népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság Gyulán, 1957. május hó 20. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján az alábbi napon meghozta a következő ítéletet: Az 1957. évi február hó 12. napja óta előzetes letartóztatásban levő Buzi Károly, aki 1920. július hó 10. napján, Sarkadon született, ugyanottani, Rá­kóczi Ferenc u. 25. sz. alatti lakos, magyar állampolgár, a sarkadi III. típusú „Dózsa” Termelőszövetkezet tagja, vagyontalan, katona volt (őrmester), 6 ele­mit végzett, elvált Képíró Zsuzsannától, majd együtt élt Nagy Margittal, egy 10 éves gyermek apja, akit ő tart el, apja: fBuzi Ferenc, anyja: fSzilágyi Zsófia, büntetlen előéletű vádlott bűnös: népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben te­vékeny részvétellel elkövetett bűntettben. A megyei bíróság ezért Buzi Károly vádlottat a vonatkozó törvényhelyek alapján 8 (nyolc) évi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, továbbá 10 (tíz) évi időtartamra egyes jogai gyakorlásától való eltiltásra, 500 (ötszáz) forint értékű ingó vagyona elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli. Az 1957. február hó 12. napja óta tartó előzetes letartóztatásban eltöltött idő minden napját a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe teljes egészében be­számítja. Vádlott köteles az eddig felmerült 165 Ft 50 fillér, és az esetleg ezután még felmerülő bűnügyi költséget az államnak megfizetni. Elrendeli a tárgyalási jegyzőkönyv másolati példányának a Békés Megyei Ügyészség részére való megküldését, a Török Julianna és esetleg más személyek ellen lefolytatandó bűnvádi eljárás végett.1 Indokolás: I. A gyulai megyei bíróság Buzi Károly vádlott tárgyaláson való előadása, Barna Lajos, Ambrus Ferenc, Sajti Albert, Berente Antalné, Berente Antal, Molnár Imre, Pékár Kálmán, Erős György, Peres István és Sarkadi István ta­núk, valamint az iratok alapján a következő tényállást állapította meg: Buzi Károly vádlott agrárproletár családból származik. Szülei vagyonta­lan uradalmi cselédek voltak. Vádlott szüleinek 14 gyermekük volt, akik kö­213

Next

/
Thumbnails
Contents