Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok
Borbély Ferenc bejelenti, hogy a mai nap folyamán az üzemeket lelátogatta a vb vezetői. [így.] A cukorgyár állandó munkásainak az a véleménye, hogyha a gyár idénymunkásai kimennek a gyárhoz, ők azonnal munkába állnak. A kendergyár munkásai mind kint volt [így] a gyár ebédlőjében, s egységesen, a holnapi nap folyamán munkába állnak. Mindenütt az a hangulat, hogy dolgozni kell, és dolgozni fognak. A végrehajtó bizottság a bejelentést tudomásul vette. Ismerteti továbbá, hogy az iskoláknál a tanítást is meg kell kezdeni, igaz, hogy a szülők nem akarják engedni gyermekeiket, de azért mégis meg kell kezdeni, ha látják a szülők, hogy a gyermekek járnak az iskolába és tanítás van, akkor mind többen és többen fogják engedni gyermekeiket. Arday Miklós: Telefonbeszélgetés alapján ismerteti a vb előtt, hogy a kenyérgyár igazgatója bejelentette a vb-nek, hogy ők továbbra is termelni fognak, csak az a hiányosság, hogy nincs élesztőjük, de ezen problémát is igyekeznek elintézni úgy, hogy autóval Budapestre felmennek és hoznak élesztőt nagyobb mennyiségben. A végrehajtó bizottsági ülés közben megjelent küldöttként a II. kerületi olvasókör elnöke, s kérte, hogy a II. kerületi olvasókör helyiségét a Kossuth tsz adja át az olvasókörnek, mivel az telekkönyvileg is az olvasókör tulajdonát képezi. Arday Miklós, Oláh János hozzászólásukban ismertetik, hogy a nép kéri a községi tanács kötelékéből eltávolítani Bállá Menyhértet, Styeff Sándort és Mezei Józsefet, mivel ezek a személyek a sztálini politikában kompromitáltatták [így] magukat. Arday Miklós ismerteti továbbá, hogy a megyei tanács vb-től kintlévő Kávási polgártársat megkérdezték az előbb említett ügyben, és azt a választ adta, hogy a „személyügyeket a vb saját hatáskörében döntse el”. Javasolja továbbá, hogy az előbb említetteket a munka törvénykönyv szerint távolítsák el a tanácstól, azzal a módosítással, hogy munkájukra a felmondási idő alatt sem tartson igényt a vb. Nagy Imre: Ezt biztos meg fogják nevezettek érteni, hisz a nép kívánsága, és azt teljesíteni kell. A végrehajtó bizottság egyhangú szavazattal meghozta a következő határozatát: a. Bállá Menyhért, Styeff Sándor és Mezei József községi alkalmazottaknak, a munka törvénykönyvében előírt felmondási idő figyelembevételével, állását f. hó 28-ával felmondja azzal, hogy a felmondási időre járó illetményüket szabályszerűen folyósítjuk, de munkájukra a felmondás ideje alatt igényt nem tartunk. Borbély Ferenc vb-elnök K. m. f. Varga Lajos Arday Miklós vb-elnökh. vb-titkár Tisztázat, eredeti, s. k. aláírásokkal. — MSZP Pol. Int. — 290. f. 26. ő. e. 202