Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok

Javasolja egy deklaráció elkészítését és széles körbe való eljuttatását, fel­hívni minden magyar nemzeti bizottmányt, ne szakadjunk pártokra. Nekünk nincs kormányunk, nem ismerhetünk el semmi címen lévő kor­mányt. A felhívást eljuttatni a rádiókhoz, hogy addig pártokat ne alakítsunk, amíg a szovjetek az országban lesznek. Javaslatot jelenlévők lelkesedéssel fogadták és 5 tagú bizottságot küld ki [így] a gyűlés ideje alatt a felhívás megszövegezésére. Tagjai: Fecske Pál, dr. Adamkovics Ágost, Tárnái János, Szabó Sándor, dr. Szabó Albert. A felhívás elkészítésének ideje alatt jelenlévők tovább tanácskoztak a ten­nivalókról. Deklaráció szövegét ismerteti dr. Adamkovics Ágost, melyet jelenlévők igen helyesnek tartanak és jóváhagyják. Azonnal el kell juttatni az ország minden járásához, rádiólehoz, mert eb­ben a napokban [így] a magyar szabadságot kell egyedüli célnak tekinteni. Befejezésül a járási forradalmi bizottmány elhatározza, hogy az értekezlet alapján végzik [így] munkájukat a községekben, a magyar szabadság teljes kiví­vását tartva szem előtt. Szimonidesz Terézia s. k. jkv. vez. Másolat, s. k. aláírások nélkül. — MSZP Pol. Int. — 290. f. 26. ő. e. 561. Orosháza, 1956. november 26. A járási tanács vb közli a községi tanácsokkal a megyei tanács vb rendeletét Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága Székhelyén A megyei tanács végrehajtó bizottsága által november hó 24-én leadott távmondatot teljes szöveggel az alábbiakban küldjük meg, miheztartás és intéz­kedés végett. Megállapítható, hogy a megye területén a forradalmi bizottságok és más hasonló elnevezésű társadalmi szervek a tanácsok végrehajtó bizottságainak ve­zetőit és az apparátus dolgozói közül igen sok alkalmazottat elbocsátottak, he­lyükbe jogosulatlanul másokat alkalmaztak, s még további elbocsátásokat is kí­vánnak végrehajtani. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elrendelte, hogy a for­radalmi bizottságok közalkalmazottakat nem bocsáthatnak el és nem is alkal­mazhatnak, hanem az erre vonatkozó javaslatukat a megyei tanács végrehajtó bizottságához jogosultak megtenni. Erre vonatkozóan az alábbiakat rendeli el a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága: 172

Next

/
Thumbnails
Contents