Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

§ 2. bekezdés d) pontjában írt enyhítő rendelkezés alkalmazására és az ő ese­tükben ezzel, a három első vádlott esetében ennek alkalmazása nélkül, a ren­delkező részben megállapított börtönbüntetéseket látta szükségesnek ahhoz, hogy a vádlottakat megjavítsa, és őket a jövőben az ilyen természetű bűncse­lekmények elkövetésétől visszatartsa, egyben ezeket a büntetéseket alkalmas­nak látja arra is, hogy azokon keresztül az általános visszatartó hatás érvénye­süljön, és az ellenforradalom maradványai vidéken is minél előbb maradékta­lanul felszámoltassanak és a köznyugalom és közrend tovább szilárduljon. A vádlottak mindnyájan dolgozó osztályhelyzetűek, és az ellenforradalmat megelőző időkben, VI. r. eseti botlásától eltekintve, nem merült fel a magatar­tásukban semmi olyan, ami a népi demokratikus állam szempontjából kifogá­solható volna, mégis a bíróság általában komolyabb börtönbüntetéseket sza­bott ki velük szemben, mert úgy véli, hogy az ellenforradalmi jellegű cselekmé­nyekben rejlő nagyfokú társadalmi veszélyesség ezt indokolja, és főképpen indo­kolja az általános visszatartó hatás elérése, hogy azok a dolgozók is, akiknek a fejében még nem tisztultak meg kellőképpen az ellenforradalom idejében fel­vetett gondolatok, az eszméik letisztulásáig is, minden államellenes cselekmény elkövetésétől tartózkodjanak. [így] [...] [...] Dr. Kádár Géza s. k. mb. másodelnök, a tanács elnöke, Megyesi Józsefné s. k. ülnök, Moravszki Ferenc s. k. ülnök A kiadmány hiteléül: irodavezető Másolat, hitelesítés nélkül. - BéML B. 19611957. A 14 oldalas ítéletből számos részt elhagytam. A Legfelsőbb Bíróság dr. Buday Ferenc elnökletével ifj. Nyemcsok büntetését mérsékelte (2 év 6 hónap), hasonlóan id. Nyemcsokét is 1 év 2 hónapra. Csernák, Kiss és Horváth ügyében új eljárást írt elő. Az új eljárást követő ítéletben (Gyula, 1958. február 27.) a megyei bíróság Csernákot 1 évre, Kisst 1 év 4 hónapra, Horváthot 1 év 6 hónapra ítélte (uo.). A Legfelsőbb Bíróság 1958. július 7-én (dr. Buday Ferenc elnökletével) átérté­kelve a helyzetet, Csernákot felmentette (ő ugyanis nem merit be a Hidvégi-házba, sőt mérsékelni igyekezett társait is), Kiss büntetését pedig 1 évre mérsékelte (uo.). Ugyancsak a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta Horváth Sándor fellebbezését; mi­vel ő kevésbé volt erőszakos a Hidvégi-házban és korábban egy karhatalmistát meg­védett - büntetését 7 hónapra csökkentette (ennyit már letöltött előzetesben...) - Uo., 1958. szeptember 2.

Next

/
Thumbnails
Contents