Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

mely lövés a tanácselnök mellett csapódott be a padozatba. A fegyverösszesze­dés október 28-án a déli órákban történt. Még ezen a napon, október 28-án, a délutáni órákban, Mezőkovácsházáról három teherautó indult ki a járás községeibe. Minden teherautón mintegy 25­30 fős tömeg foglalt helyet. A teherautók azzal a rendeltetéssel mentek a járás községeibe, hogy ott segítsék a községi, úgynevezett forradalmi bizottságok választását. I. r. Kuliga István azon a tehergépkocsin ment, amely gépkocsin vezető beosztásban Fülöp István, a mezőkovácsházi forradalmi tanács egyik tagja utazott. A tehergépkocsi először Kunágota községben állott meg, ahol a tanácsháza előtt Kanász István nevű egyén állt fel és tartott beszédet. Nevezett személy arról beszélt, hogy Mezőkovácsházán megalakították a forradalmi ta­nácsot, kijelentette azt, hogy a párt és tanács funkcionáriusai, mint nem oda való elemek, ebben nem vesznek részt, végül egy 12 pontból álló követelést olvasott fel. Kunágotáról Dombiratosra vitte a teherautó a tüntető tömeget, ahol ugyancsak a tanácsháza előtt álltak meg. Itt Fülöp István bement a ta­nácsháza udvarára és tartott ott beszédet. Dombiratosról Kevermes községbe ment a gépkocsi, ahol azonban vége volt már a választásnak. Innen Dombegy­házára mentek, ahol ugyancsak vége volt a választásnak, s így átmentek Kisdombegyházára. Amikor Kisdombegyházára értek, már sötétedett, Fülöp István azonban a tanács gondnokával összehívatott mintegy 15-20 embert és tartott nekik beszédet. Innen a gépkocsi visszajött Mezőkovácsházára. I. r. vád­lott végig a tüntető teherautón volt, arra azonban adat nem merült fel, hogy ő ez alkalommal beszédet tartott volna a községekben. Következő nap, október 29-én - a délelőtti órákban - Fülöp Dezső, a mezőkovácsházi forradalmi bizottság elnökének rendelkezésére I. r. Kuliga Ist­ván vádlott egy ismeretlen rendőrrel Magyarbánhegyesre ment ki. Magyar­bánhegyesen - ahova egy Skoda személygépkocsin mentek - a tanácselnökkel beszéltek nemzetőrség felállításáról, ahol jelen volt a helyi párttitkár, akinek a pisztolyát bevonták és az I. r. vádlottal kintlevő rendőr azt magához vette. Október hó 30-án a mezőkovácsházi fiatalok gyűlést tartottak a kul­túrházban. Ezen a gyűlésen a fiatalság vezetőséget választott magának. A veze­tőség tagjai főleg a tanácsnál dolgozó fiatalokból tevődtek össze, közülük egyik vezetője Budácsik Zoltán lett. Ezt követően, még ezen a napon Budácsik Zoltán, az ifjúság egyik veze­tője és Fülöp István, a forradalmi tanács tagja mintegy 10-12 fiatalt a járási pártbizottság épületének egyik szobájába hívott össze. Az összehívott fiatalokat Fülöp István és Budácsik Zoltán kioktatta arról, hogy kimennek a járás közsé­geibe és hasonló módon Mezőkovácsházához, megszervezik a fiatalságot. Ez alkalommal a megnevezett két személy az összehívott fiatalokat megbízólevél­lel is ellátta. Ezt követően, október 30-án délutáni órákban egy tehergépkocsi indult ki Mezőkovácsházáról mintegy 30 fiatallal, köztük azokkal, akik a meg­beszélésen vettek részt. A gépkocsi községeken keresztülhaladva minden köz­ségben 2 fiatalt letett. Ezek közül az egyik megbízólevéllel rendelkezett. A gép-

Next

/
Thumbnails
Contents