Kereskényiné Cseh Edit: Források a Békés megyei cigányság történetéhez. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból 1768-1987 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 24. (Gyula, 2008)

DOKUMENTUMOK

d) Nemleges. e) Becsületes életmódot folytatnak. 3. Gazdasági helyzetük, foglalkoztatottságuk a) Gazdasági helyzetük rossz, szegényes életmódban élnek, úgy a pénzt, mint egyéb javakat nem becsülik. b) A családfő a községi tanács vb-nél áll alkalmazásban mint tiszteletdíjas gyepmester. A család többi öt tagja alkalmi munkával, napszámmal foglalkozik. c) A családfő ért a drótozás és foltozáshoz, azonban ezt iparszerűen most nem űzi. Édesapjától eltanulta a fúrókészítést, kezdetleges szerszámmal, jó anyag­ból kitűnő fúrókat tud készíteni. A többi kérdésre válaszom nemleges. d) Nemleges. e) Még alapműveltségük is igen hiányos, a szülők analfabéták, a család közül, kivéve a három kicsit, kik nem iskolakötelesek, három teljesen analfabé­ta, míg a többi csak részben tud írni és olvasni. 4. Egészségügyi, kulturális és lakáshelyzetük a) Egészségügyi állapotuk jobb. b) A hullákat elszállíttatjuk Battonyára a fehérje-feldolgozónak, biztosí­tottuk részükre a szükséges háztáji földterületet, ellenőriztetjük lakásukat, el­rendeljük a többízbeni meszelést, évenként a körzeti orvossal megvizsgáltatjuk a családot. c) Családon belül öten analfabéták, a szülők mindketten. A fiataloknál a legmagasabb iskolai végzettség négy elemi. Az iskoláztatás terén a fegyelem igen lazult, a lemorzsolódás igen nagy, a kényszerítő eszközök sem használnak, ta­nulmányi eredményük igen gyenge. d) Az iskolát félbehagyva, továbbtanulásra vagy iparban való foglalkozta­tásra rávenni őket nem lehet. e) Külön iskolák felépítésének gondolata a gyér létszám miatt nem vető­dik fel. f) Nemleges. g) Lakásuk szolgálati lakás, ez évben nyert teljes rendezést és tatarozást, egyszobás lakás. h) Nemleges. 5. A tanács mit tett és mit kíván tenni (mit vár el a központi szervektől) a cigányság helyzetének megjavítása érdekében? Az eddigieknél sokkal többet kell velük foglalkozni, be kell vonni őket jobban a munkába, a munkahelyeken nagyobb, komolyabb beosztásokba kell tenni az arra képest. Kulturális vonalon közülük külön egy ének- és táncegyüt­test kell szervezni. Egészségi szempontból ne csupán csak akkor látogassák meg őket, mikor fertőtleníteni kell, ezeket meg kell előzni. Nagyobb településen be kell választani közülük egy tanácstagot, ő közöttük olyan szerepet fog betölteni, mint a régi vajda vagy a bírójuk. Az iskoláztatás terén nagyobb szigorral kell fogni őket, biztosítani kell, hogy valamennyi elvégezze az iskola nyolc osztályát, a jobb tanulókat kiválogatni, és állami költségen a szülő kötelezése mellett ta­níttatni. A lakásviszonyok rendezésébe be kell őket magukat is vonni, községfej-

Next

/
Thumbnails
Contents