Kereskényiné Cseh Edit: Források a Békés megyei cigányság történetéhez. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból 1768-1987 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 24. (Gyula, 2008)

DOKUMENTUMOK

BéML. IV B. 407. b. Békés varmegye alispánjának iratai. 11 557/1926. Kéz­zel írt tisztázat. 33/b Vésztő, 1926. június 29. A vésztői csendőrőrsparancsnok jelentése a községben engedély nélkül tartózkodó cigányokról Tekintetes szeghalmi járási főszolgabíró úrnak Szeghalom Vésztő községben lakó, de még lakhatási engedéllyel nem bíró, idegen szü­letésű és illetőségű cigányokról szerkesztett kimutatást, 1 amidőn a Tek[intetes] Címnek mellékelten előterjesztem, vonatkozólag a következőket jelentem. A kimutatásban foglalt cigányok, kik Vésztő községben 1-2 év óta tartózkodnak már itt, lakhatási engedély elnyeréséért ügyvéd útján folyamodtak ugyan, de azoknak Vésztő községben való lakhatásuk nemcsak, hogy nem kívánatos, ha­nem nagyon is káros, annál is inkább, mert azoknak férfi tagjai egytől egyig lóalkusz és lókupec, s mint ilyenek, vásárról vásárra járnak, hol cigány furfang­jukkal becsületes embereknek könnyelműségét kihasználva, azokat becsapják, s ily módon tekintélyes pénzösszeghez jutva, állandóan a legnagyobb munkaidő­ben is, amikor a községnek minden munkaképes és munkaszerető lakója éjjelt nappalt egybevéve verejtékes munkával foglalkoznak a mezőkön, akkor a cigá­nyokkal zsúfolásig telve vannak a korcsmák, hol maguk a korcsmárosok öröm­mel nyilatkoznak, mert nekik érdekük, hogy a cigányokkal szerencsések, azok legtöbbet költekeznek náluk, mert van elég pénzük, csak úgy szórják. Ezen ci­gányok a közbiztonságra is igen károsok, amennyiben az ilyen magaviseletükkel a lakosság könnyelműbb elemeit is maguk után ragadtatják. Továbbá mert a vásárokról egész csapat lovakkal a községbe visszatérve, lovaiknak élelmet be nem szereznek, hanem azokat a lakosságnak drága pénzen vásárolt legelőjén, és ha sikerül nekik, a kaszálón is lopva, illetve jogtalanul legeltetik. A női tagjai pedig ugyancsak mint a férfiai a lakosság nyári mezei munka idejét használják ki, amikor tudják, hogy a községnek minden munkabíró népe napról napra a mezőn tartózkodik, és csak úgyszólván a gyerekek magukra hagyva vannak hon, a hatóság közegei elől bujkálva, az ily házakhoz betérve, a szülők nélkül honlevő gyerekeket vagy könnyelműbb nőket kártyavetésekkel és jóslásokkal stb. foglal­koztatják, s ily módon azoktól nagyobb mennyiségű élelmiszert, ruházati cikket és pénzt stb. igyekszenek kicsalni s azokat rávenni, hogy lakásukra visszatérő szüleik előtt a megtörténtekről tagadást tegyenek, miáltal már az ily gyerekeket is a bűnözés útjára terelik. A fenti őrs által folyó hóban már két hasonló esetről tétetett a kir. ügyészséghez jelentés. A jegyzékben foglalt cigányok valószínűleg azért távoztak illetőségi helyükről el ezen községbe telepedni, mert magavise-

Next

/
Thumbnails
Contents