Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

[...] Ezután a tanács elnöke elrendeli a bizonyító eljárás lefolytatását, majd beszólítja Bálint Sándor r. tőrm.-t, tanúkénti kihallgatás végett. Bálint Sándor r. tőrm. 32 éves, nős, anyja: Kotier Julianna, gyulavári lakos (rendőrig, sz.: 44168), az igazmondásra történt figyelmeztetés után előadja: érdektelen tanú vagyok. 1945 óta teljesítek szolgálatot a rendőrségen. Az események előtt egy hete voltam csak az őrsön mint őrsparancsnok-helyettes. Mivel gyulavári származású vagyok, a gyulavári közhangulatot ismerem. Október 23-át követő időben nem voltam Gyulaváriban, így az azóta lefolyt eseményekre vonatkozóan nyilatkozni nem tudok. A statárium kihirdetésekor, december 11-én már Gyulaváriban teljesítettem szolgálatot. Gyulaváriban rádión kívül dobszóval is ki lett hirdetve a statárium. Az állampolgárok előtt Gyulaváriban általában ismeretes volt a statárium. A gyulavári közhangulat általában elfogadható, atrocitásra a statárium kihirdetése óta nem került sor, de kisebb csoportosulások és gyülekezések voltak. 1956. dec. 17-én a du. órákban két polgári személy, név szerint Kiss István és B. Nagy Ferenc gyulavári lakosok, akiknek rendőrséghez való felvételük folyamatban van, bementek az őrsre és engem behívattak azzal, hogy menjek be, mert Gyulán lövöldözés van, és így az erő egybe[n] lesz. Mikor bementem, aggályoskodtak azzal, hogy hallják, hogy Gyulán a karhatalmisták lövöldöznek, és nem tudják, hogy mi van. Ekkor én távbeszélőn felhívtam Gyulát, ahonnan azt mondották, hogy semmi különös nincsen. Ez kb. 7 óra körül történt. Ezután történt, hogy Gyuláról kijött két nő és két férfi, utólag megtudtam, hogy Mány Erzsébet és húga, valamint Farkas Mihály. A negyedik nevét nem tudom. A két nő kintmaradt, a két férfi bejött. Ugyanakkor az őrs előtt 15-20 fős csoportosulás volt, sőt 2-3 ilyen csoport is volt. Ez a csoport beszélgetett arról, hogy Gyulán lövöldözés van, fegyver kellene, de sem tőlem, sem az őrs tagjaitól határozottan nem követelték. Ugyanakkor a két férfi bejött és beszélgetett, inkább érdeklődő formában a bent lévő őrstagoktól, illetve polgári egyénektől, hogy mi a helyzet Gyulán, majd célozgattak arra, hogy fegyver kellene. Ezt nem tőlük hallottam közvetlenül, hanem a bent lévők mondták nekem. Ekkor parancsot adtam az őrs tagjainak, hogy vegyék a fegyvert kézbe és üljenek le. Hozzám közvetlen fegyverért nem fordultak. Az őrsön ez a csoport kb. egy jó negyedóráig tartózkodott, majd eltávoztak. Az ott-tartózkodásuk alatt semmi kilengés nem történt, a rendőrök és a civilek úgy beszéltek, mint ahogy az a rendőrök és állampolgárok között illik. Szó volt arról, hogy van-e fölösleges fegyver, de mivel csak annyi volt, amennyi az őrs tagjainak kellett, így nem is követeltek. Az őrs előtti csoportból nem tudom, hogy ki lehetett, vagy volt-e egyáltalán hangoskodó, mert nem néztem utána. Az őrsön összesen velem együtt négyen voltunk. A polgári egyének különféle rémhíreket is mondtak, pl. Gyulán a karhatalmisták a tömeg közé lőttek, a rendőrséget lezárták a pincébe, valamint mondták azt is, hogy a fiatalokat összeszedik és viszik Oroszországba. Azt azonban, hogy ezeket ki mondta, nem tudom megmondani.