Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
leti és irányító jogkörrel Lőrincz János és Radóczi András forradalmi tanácstagokat, valamint a forradalmi tanács és a kieg. pság. közötti összekötőknek Beleznai Ferencet és Vida Nándort. Ezeknek feladatuk az lett volna, hogy a kieg. pság.-ot teljes mértékben a forradalmi tanács alárendeltségébe irányítsák. Azonban ez nem sikerült, bár a forradalmi tanács a kieg. pság. felé csak olyan intézkedéseket adott, ami a rend fenntartására irányult. Fegyvereket több ízben kértek, azonban nem adtunk. Ezen a napon alakult meg a nemzetőrség is, melynek vezetője Nátor József tartalékos hadnagy lett. O mindjárt az első pillanatban úgy akart fellépni, mint a fegyveres erők parancsnoka, azonban Ábrahám István szds. is és a rendőrség vezetője, Tóth Gyula rendőr fhdgy. is több ízben kijelentette, hogy velünk szemben ne is próbáljon fellépni ilyen irányban, mert nem vagyunk hajlandók őt felettünk elismerni, és semmilyen utasítását elfogadni. Sőt Nátor a kieg. pság.ra kijelölt elhárító tisztet is, akit Ábrahám szds. azzal küldött el, hogy Nátor neki nem parancsol és elhárító tisztre neki nincs szüksége. Ezen a napon történt meg a pártfunkcionáriusoktól a fegyverek leszedése, amelyet a nemzetőrség és ilyen alkalmi ellenforradalmi brigádok hajtottak végre. Nevezetesen „Kutya-brigád", és „Makai-brigád". 1 Ezeknek Nátor adott parancsot ennek végrehajtására. Itt meg kell jegyezni azt, hogy a kieg. pság. állományának egy része a kieg. épületében tartózkodott készenlétben, míg egy másik része a rendőrségen tartózkodott, mivel a fő veszély ott volt, hogy az esetleges ellenforradalmi irányzat leszerelésében a rendőrségnek segítséget nyújtson. Ennek dacára a forradalmi bizottság ezen a napon végrehajtotta Dobosi áv. fhdgy.,Tulkán Sándor r. alhdgy., Karakas János r. fhdgy. és Molnár Antal r. ny. hdgy. lefegyverzését és a rendőrségtől való elbocsátását, hivatkozván arra, hogy ezek kompromittált személyek és a nép követeli ezek eltávolítását. Ekkor adott utasítást Halász ügyész a megyei ügyészségtől, hogy a rendőrségtől a fegyvereket be kell szedni. Ez részben meg is történt, de amikor a kieg. pság. ezen eljárást helytelenítette a forradalmi tanácsnál, akkor a fegyvereket visszaadták. Ez kb. egy óra alatt játszódott le. Utána, még a délelőtt folyamán felléptek egyes ellenforradalmi személyek. Nevezetesen: Végh Sándor alhdgy., hogy a rendőrségtől a fegyvereket el kell venni, és a nemzetőrséget kell felfegyverezni. Azonban a rendőrségen lévő rendőr- és katonabajtársak határozott fellépése Véghgel szemben olyan volt, hogy nevezett visszavonult, kijelentette, hogy nem bírja idegekkel, eltűnt a rendőrségről, és nem is jött többé vissza. Ez is azt bizonyítja, hogy a határozott fellépés sok esetben oly sikerre vezetett, hogy ellenforradalmi elemek a teljes irányítást nem tudták egy ízben sem átvenni. Ezen a napon a kieg. pság. kb. egyórás kiképzést tartott a fiataloknak, puska- és géppisztolyismeretből. Itt meg kell jegyezni feltétlenül, hogy amíg a MÖHOSZ 2 körökben sokszor nem tudtuk kellően bevonni a fiatalokat, erre a kiképzésre legalább 250 fiatal megjelent. Itt tovább követelték a fegyvereket, hogy ők a pesti forradalmárokkal együtt harcolni akarnak a szovjetek ellen. Ezt azonban ismét sikerült leszerelni, mint már annyiszor az elmúlt két-három nap alatt.