Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
ták a gyűlés résztvevőit, hogy valamennyi üzem, vállalat és intézmény küldjön 2-2 személyt a megalakítandó városi forradalmi előkészítő bizottságba. A Gyulai Járási Tanácsnak a gyűlésen jelen lévő dolgozói Dévényi József (a járási tanács volt szakszervezeti elnöke) javaslatára I. r. Erdős Józsefet és II. r. dr. Durkó Ferencet választották meg küldöttnek. Az MDP gyulai járási bizottsága és a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága még ezen a napon együttesen elhatározta, hogy a járáshoz tartozó valamennyi községben a népi demokratikus államrendhez hű emberekből létrehoz egy forradalmi bizottság elnevezésű szervet, amely a községi tanácsok végrehajtó bizottságaival szorosan együttműködve képes lesz levezetni [az] ellenforradalmi események okozta elégedetlenkedő tömeghangulatot. Ugyanakkor tervbe vették a nemzetőrségek megalakítását is a közrend és a köznyugalom megóvása, valamint a közvagyon megvédése céljából. E forradalmi tanácsok feladatát és jogkörét megszabó, valamint a nemzetőrségről szóló tervezet elkészítésére II. r. dr. Durkó Ferenc vádlottat kérték fel, aki azt nyomban el is készítette a szükséges példányszámban. Miután e tervezetet a járási pártbizottság titkára és a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke jóváhagyta, elhatározták, hogy ezeket még ezen a napon személyesen elviszik a községi tanácsokhoz. A nemzetőrség tagjainak részére pedig nemzetiszínű karszalagot készítettek. A tervezetek elszállítására két csoport alakult, megosztva maguk között a járáshoz tartozó községeket. [...] [...] 1956. október 30. napján a délelőtti órákban M. Szabó András („városi forradalmi bizottsági tag") javaslatára e háromtagú munkástanácsot titkos szavazással 11 főre egészítették ki, amelyben Dévényi József akkori szakszervezeti elnök javaslatára vádlottakat is beválasztották. Ebben az időben érkezett meg Békéscsabáról a Békés Megyei Tanács kiküldötte, Krajcsovics Pál, aki javasolta a járási tanács végrehajtó bizottságának, hogy alakítsák meg a járási forradalmi bizottságot. A járási tanács végrehajtó bizottsága e javaslatnak megfelelően a járáshoz tartozó valamennyi tanácsot felhívta telefonon, hogy a délutáni órákban kezdődő gyűlésre 2-2 küldöttet delegáljon a megalakítandó járási forradalmi bizottságba. A kitűzött időpontra valamennyi községi küldött megjelent. E gyűlést, amely a járási tanács nagytermében lett megtartva, és amelynek a községi tanácsok küldöttein kívül a munkástanács tagjai is jelen voltak, dr. Horányi Márton gyámügyi előadó, mint korelnök nyitotta meg és bejelentette, hogy a járási forradalmi bizottságot megalakultnak nyilvánítja. Ugyanakkor javaslatot tett a forradalmi bizottság elnökének megválasztására. A maga részéről I. r. Erdős Józsefet javasolta elnöknek. A jelenlévők elfogadták ezt a javaslatot. Ezt követően I. r. Erdős József vádlott emelkedett szólásra, s miután megköszönte a jelenlévők bizalmát, bejelentette, hogy a városi forradalmi tanács álláspontja szerint a kommunista tanácsi vezetőket le kell váltani, de az osztályvezetők esetében ettől eltérhetnek. Majd egyenként vetette fel a járási tanács